Magyar borok könyve [antikvár]

Egész életemben borivó ember valék és a gyermekkori révfülöpi nyaralásoktól kezdődően a borivás számomra a hazafiasság fokmérője lett. Persze a magyar boroké, ami a rákövetkező majd' fél évszázadon át akár hazafias önfeláldozásnak minősülhetett volna, merthogy szüleim jó hazafinak neveltek, a borkínálat viszont többnyire méltatlan borokból állt. A jelen borhamisítóinak lőriéhez majd ötven éven át szoktatták a kispénzű magyart, és hát bizony sokáig én is közéjük tartoztam. Több mint érdekes, némely történészeknek az a nem alaptalan véleménye, hogy magyar ember volt az, aki az Újvilágban szőlőből bort készített. Arról a Tyrkir nevezetű, délvidékinek mondott, tehát nemm viking hajósról állítják ezt, aki a Grönlandi saga szerint az ezredik esztendőben Leif Eirikssont kísérte el felfedező útján, és aki a mai Új-Fundlandon szőlőkhöz hasonló vörös bogyókból (alighanem a Viburnum Pauciflroum nevű növény terméséből) sajtolt léből csinált bort. Ennek köszönhetően kapta a vidék a vikingektől a Vinland nevet. Tyrkir leírás szerinti kinézete, az, hogy szőlőtermő vidékről való, továbbá neve is megengedi, hogy magyar embert tiszteljünk benne. Ismeretes, hogy a bizánciak a magyarokat türköknek nevezték, s hogy Bizáncban, de másutt is vándorló, majd kalandozó eleink rendszeresen találkozhattak az ugyancsak vándor, kalandor vikingekkel. Magyarok is, vikingek is szolgáltak a bizánci császár seregében. Ismeretes végül az is, hogy a szőlőtermesztés és borkészítés szavai nyelvünkben török eredetűek (bor, csiger, érik, seprő, szőlő, szűr).