Maratoni élet [antikvár]

Menedzser megjelenésű ismerősünk nyugati kocsi ablakából integet: siet az uszodába. Ezer métert tempózott, majd listát készít a napjairól. Reggel kocog, a munkahelyére rendszerint sötét, de minimum az utolsó divat szerint szabott öltönyben jár, délután vagy teniszezni vagy úszni megy, hetente szaunázik. Esténként nem a kiskertben gyomlál, mint régen, hanem társas kapcsolatait ápolja. Baráti körében jól menő üzletember, politikai karriert befutott vezető, válogatott sportoló található. Ha nem ismernénk régóta, azt hinnénk, panaszkodik. A nyugati cég, amelynek dolgozik, már az elején a tudomására hozta, náluk a munkatárs megjelenése is az image-hez tartozik, ezért eszébe se jusson pocakot ereszteni, slamposan járni vagy traktormotorú keleti kocsival odaállítani valahová. Igaz, eleinte alig győzte a mindennapi életéhez immár szorosan hozzátartozó regenerációs programokat végigcsinálni. Muszájból tette: a magas fizetés, a kívülről látszó édes élet vonzotta. Mígnem maga is meglepődött, hogy a korábbi szívpanaszi elmúltak, csinosabb ruhákat vehetett magának. Igaz, a régi sörmeccsekre már nem hívták volt kollégái, kirítt volna abból a környezetből. De nemcsak külsőleg, hanem egy idő után a gondolatai is kezdtek más irányt venni. A negyvenedikhez közeledő férfi ismét ifjúnak, magabiztosnak érezte a fellépését. „Övé az egész világ " hangulat szállta meg. Vajon egyedi esetről lenne szó csupán? Bízunk benne, hogy nem. Azt ugyanis valamennyien éreztük már, hogy indokolatlanul feszültek vagyunk, hamar kirobbanunk, nehezen viseljük a munkatársakat és gyakorta a vétlen családtagokon töltjük ki az egész nap felgyülemlett feszültséget. Este nem jön álom a szemünkre, kapkodjuk a nyugtatót, az altatót, reggel kávéval, cigarettával frissítjük magunkat, hogy induljon minden nap a verkli. S akkor csodálkozunk, ha egyszer csak összeesünk, és az orvos „mindössze" túlhajszoltnak talál.