A Dunánál [antikvár]

Mi jelenti az országot annak, aki szereti? Például: az emlékezet mélyén dédelgetett látképek. Ilyen szegletekben kevés tájunk bővelkedik annyira, mint a Dunakanyar, Visegrád környéke. Szinte lábunkhoz tér a felséges, nyugodtan forduló és fényjátéktól eleven víztükör. Bámulunk és beleveszünk mozdulatlanság és mozgás, távlat és közelség, a csendet mélyíti ritka civilizációs zajok lebegtető zsongásába.Néhány évvel ezelőtt földnyelv indul meg a víz közepe felé, be a látvány közepébe Visegrád és Nagymaros fölött. A látvány lehangoló. Nem a tájművészet tevékenykedik itt, hanem a huszadik századi ember eltéveszthetetlenül sivár ipari műemlékei készülnek: betongát, betonhíd, betonkorlát, betonpart, betongépház. Míg a kőgát gilisztaként araszol lassan be a Duna közepe felé, pocsolyává zsugorítva az egykor töretlen víztükröt, s jellegétől fosztva meg egy nemzeti értékű látképet, sok minden történt a magyar társadalomban. Tízezrek figyelték elszoruló szívvel a fejleményeket... Fel kell dolgoznunk magunkban egy pofont - azt a jelképes pofont, amellyel az épülő gát veri forradásosra a Duna tükrét Nagymarosnál.