Bővebb ismertető
Részlet:A KISZ ZÁSZLÓBONTÁSA FEJÉR MEGYÉBEN1957 tavaszán az MSZMP marxista-leninista politikája, a Forradalmi Munkás-Paraszt Kormány tevékenysége nyomán megvalósuló konszolidáció, a felvilágosító szó nagy hatással volt megyénk munkás-, paraszt- és tanuló fiataljaira is. Az ellenforradalom igazi arcának, céljának, az árulás tényeinek megmutatása, a pusztítással, a sztrájkokkal, fosztogatásokkal okozott mérhetetlen károk, tényekkel való érzékeltetése mind világosabbá tett, hogy a megtévesztett fiatalokat az ellenforradalom sötét erői a szocializmus ellen, céljaink érdekében akarták felhasználni. Egyre többen értették meg azt is, hogy a tudatosan keltett és szított szovjetellenesség a szocializmus gyengítését, megsemmisítését célozta és szolgálta.A megélénkült politikai munka és a való tények mind alaposabb megismerése gyorsan ,,kijózanította" a fiatalok jelentős részét. Egyre gyakrabban és erőteljesebben vetődött fel a párthoz tartozó ifjúsági szervezet létrehozásának szükségessége, és egyre többen - elsősorban a kommunista fiatalok - helyeselték, szorgalmazták a KISZ megalakítását.