A Rothschildok titka [antikvár]

Előszó Az itt következő történetnek épületesnek kell lennie, hogy elfogadják? És ha igen, mindig ragaszkodjunk az etikához, az erényhez vagy éppen atyáink tanításaihoz, elkerülve a kockázatot, hogy a jóravaló emberek megvessenek, meghurcoljanak? Amióta eszemet tudom, nemigen cselekedtem szégyenletes dolgot, vagy ha mégis, azon voltam, hogy másnak ne ártsak vele. Sem egyénnek, sem közösségnek, távoli, nem hivatalos családomnak még annyira sem. És mégis hüledezhet az olvasó, mire nem vetemedtem azért, hogy ez a könyv napvilágot lásson. Csalás, hazugság, eltűnés évekig megváltoztatott személyazonossággal. Meglehet, szóra sem érdemes a világ egyik leghíresebb dinasztiája vonatkozásában. Hiszen ha, mondjuk úgy, egy legenda része az ember vagy annak vélik, ha a puszta nevünk túláradó megvetést vagy csodálatot vált ki szinte mindenkiből a földgolyó jelentős hányadán, kell valamiféle inkognitó. Második útlevelem, amely az elsőnél nem kevésbé hiteles, sok alkalommal húzott ki a csávából, hogy lapítva végre megírhassam ezt a történetet. Mert nem tarthattam tovább magamban. Az elhamarkodott cselekedetre találni mentséget, a mulasztásra soha! Merthogy igazunk sohasem lehet az igazság önjelölt letéteményeseivel szemben. A taxisofőrtől kezdve, aki a legnagyobb természetességgel fejtegeti nekem, hogy a nagybetűs Társadalom a zsidók kezén van, és szikra gyűlölet nélkül hangoztat több száz éves szélsőséges közhelyeket, az öltönybolti eladóig bezárólag, aki bátran érvel a bevett elmélet mellett, miszerint a Rothschildoktól ered Földünk rákfenéinek tetemes