A Semmelweis Orvostudományi Egyetem I. sz. Gyermekklinika évkönyve 1999 [antikvár]

A 161. éves Bókay-Klinika" 1999. évi krónikáját tartja most kezében az olvasó. A beszámoló nekünk szól, meg másoknak is, de mindenképpen rólunk ad hírt. S a jelenkor közvéleménye mellett az utókor is megítélheti majd munkánkat, aktivitásunkat, és sikereink múlandóságát vagy maradandóságát. Előszó helyett álljon itt most egy gondolat, amelynek kimondása talán segíthet az értékek megtartásában is, ebben a részekre és részérdekekre bomló jelenünkben.Az elmúlt évszázad utolsó éveiben és ebben a században kialakult specializálódás az orvostudományon belül új diszciplínákat hozott létre. A belgyógyászatból így alakult ki a kardiológia, a pulmonológia, a gasztroenterológia stb., a sebészetből az orthopaedia, a traumatológia stb. A gyermekgyógyászat a medicina nagy szakmái között speciális helyet foglal el. Nincs még egy olyan diszciplína, amelyik a születés utáni periódustól a felnőtté válás korszakáig a növekedés és fejlődés, az élettani szabályozás sokszínűségét széles horizonton magába foglalná. A pediátriában nem következett be az egyes szervek mentén történő, önálló szakok leválása. A gyermekgyógyászatra az életkori sajátosságokból eredő összetartó erő jellemző ma is, s a szakmai specializálódás a falakon belül" maradt. A gyermekgyógyászat értékét a társtudományok egymást megtermékenyítő hatása adja, amely nélkülözhetetlen feltétele az egységes gyermekgyógyászati szemléletnek, így válik érthetővé, hogy a gyermekgyógyászat mindenütt a világon saját laboratóriummal, sebészeti, fül-orr-gégészeti, radiológiai diagnosztikai részleggel rendelkezik, s nehezen vitatható a psychológia és a pedagógia segítő szerepe a gyermekosztályokon sem. Az 1. sz. Gyermekklinikán is együttműködnek a beteg gyermekek ellátása érdekében egymást nélkülözhetetlenül kisegítő társszakmák. Ezek a szakmák azonban nemcsak a gyógyításban, hanem az oktatásban is közreműködnek, s némelyiknek jelentős kutatási aktivitása is van. Mindannyian valljuk, hogy egymás nélkül szegényebbek volnánk, s együtt jobban tudjuk szolgálni a beteg gyermekek érdekeit. Az egyetemi gyermekklinikákat az elmondottakon kívül az is jellemzi, hogy az ezredvégi Magyarország egészségügyének, oktatásügyének minden hiányossága és múltból örökölt hibája hatványozottan jelentkezik működésükben. A születésszám csökkenése és a gyermekgyógyászati ellátásban is bekövetkező paradigmaváltás nagy kihívás jelent a szakmának. A változások megtervezésében jelentős szerepet kell vállalniuk a gyermekklinikáknak. Az ezredvég gyermekgyógyászatát nemcsak a tudományos ismeretek állandó megújulása, a sürgető szerkezetváltás jellemzi, hanem az a szerencsés változás is, amely a beteg gyermeket lehetőleg a családban, illetve családszerű" körülmények között kívánja gyógyítani. A magyar gyermekgyógyászatnak nem a szétforgácsolódás adhat megújulást, hanem az összefogás, amelynek példáját a nagy elődök működésében is megtalálhatjuk. A válságban lévő hazai egészségügyben vergődik a magyar gyermekgyógyászat is. Bajainkat azonban csak mi és csak együtt oldhatjuk meg: az elődök példáját követve az igényes tudás megszerzésével, egymás megbecsülésével és a gyermekek szeretetével. Szeretettel ajánlom az Olvasó figyelmébe évkönyvünket.