Az én Jászságom [antikvár]

Előhang Az én Jászságom nem az igazi, nem a teljes, nem a legjellemzőbb Jászság. Az én Jászságom töredékes Jászság, esetleges Jászság, de ha jókor, jó helyen bóklásztam, akkor azért valamiképpen benne van a könyvcseppben az a tengersík vidék. Nem vagyok jász, s korábban vajmi keveset tudtam erről a tájról meg az itt élő emberekről. Életem ajándékának tekintem, hogy ez valamelyest megváltozott. Ismerkedésem a Jászsággal és a jászsággal ehhez a könyvecskéhez kapcsolódik. Előtte legfeljebb ha kétszer-háromszor fordultam meg ezen a vidéken. Szabad-e valakinek könyvet írni olyasmiről, amit nem ismer? Ezt majd döntse el a kedves olvasó a végén - ha megtisztel figyelmével. A szűz kéznek, az érintetlen léleknek és tudatnak - vagy mondjuk így a tiszta lapnak - annyi előnye biztosan van, hogy nincsenek elfogultságai, az élménybefogadást korlátozó előítéletei. Az általa festett kép a jászokról csak friss tapasztalataira és olvasmányaira támaszkodik, s az érzelmei, melyekkel viszonyul tárgyához, ezekből táplálkoznak, semmi másból. Magyarán: ha a könyvből netán az derülne ki, hogy megszerettem és becsülöm a jászságot, akkor biztos lehet benne az olvasó, hogy az a könyvírás során szerzett élményeimből fakad, s abban is, hogy a megszeretés nem egy pillanat műve volt. Sok perc, sok óra, sok nap és hónap kellett hozzá. Jó sok időt töltöttem a Jászságban, de nem eleget. Ezért, amiket itt olvasnak, nem egyebek, mint rácsodálkozó töredékek. Nem jutottam el minden jász településre, nem beszéltem minden jász emberrel, még a közösségükért legtöbbet tevők közül is csak nagyon kevéssel.