Budapest Katalógus [antikvár]

Előszó Teréz körút-Szófia utca sarka. Van egy szabad félórám. Holtidő. Jó lenne beszélgetni valakivel. Körbenézek, hátha szerencsém lesz és megszólíthatok valakit. Egy tetovált lány halad el mellettem, a fülében fülhallgató. Szimpatikus, de úgy rohan, hogy utol sem érném. A gyrosos mellett egy arab férfi dohányzik. Ráncos arc, mélyen ülő barna szemek, remegő kéz. Elnyomja a cigit, aztán visszamegy az üzletbe. A megállóban álldogálnak páran, de az viszonylag távol van. Közben a villamos be is szippantja az embereket, akik pedig leszálltak, szétfutnak különböző irányokba. Talán egy perc telik el. Látom, hogy egy idős hölgy közeledik a Hunyadi tér felől. A fején csinos kalap, és a ruhája is szokatlan, nem az a tipikus időskori viselet. Eklektikus. Bottal jár, mégis könnyedén mozog, mintha a föld fölött suhanna. Már ott van, hozzám közel. Alig mozdulok, azon gondolkodom, hogyan szólítsam meg, mit mondjak neki. Jó lenne, ha mesélne magáról: az élményeiről, emlékekről, a múlt századról, a szerelmeiről, unokákról, munkáról, s hogy mitől is bujkál az a mosoly az arcán, ami miatt képtelen vagyok levenni róla a tekintetem. Egy méterre van, rám néz. Ügy érzem, ha nem szólalnék meg, akkor is mondana valamit, és már mesél is, magáról, a zenéről, Mahlerről, a második szimfóniáról, a Feltámadás-ról, Capriról, és olyan természetes, ahogy sorjáznak a kérdések és a válaszok, hogy csak akkor eszmélek föl, mikor távolodva visszaszól, hogy reméli, találkozunk még. íróként és fotósként is elsősorban az ember érdekel. Az ember a környezetében, abban a térben, ahol él, ahol a helye van. És az évek során egyre inkább érdekelni kezdett, kik is élnek itt Budapesten, milyen dolgok foglalkoztatják őket: az egyes ember hogyan boldogul egy közel kétmilliós városban. Milyen örömök érik, miféle problémákkal néz szembe, és hogyan gondolkodik olyan kérdésekről, melyek adott esetben engem is foglalkoztatnak. Miként látja a környezetét és önmagát. Évekig naponta jártam végig ugyanazokat az útvonalakat, láttam ugyanazokat az arcokat, és zavarni kezdett, hogy nem tudok róluk gyakorlatilag semmit, holott éreztem, hogy elképesztő dolgokról mesélhetnének. A Deák téren üldögélő férfi, aki gyufából készít tárgyakat, vagy a törzshelyemen naponta megforduló öregúr, aki mindig ugyanazt issza ugyanabban az időpontban, s mintha a hatvanas évekből lépett volna elő. A Budapest Katalógus - más, korábban indult külföldi oldalak nyomán - egyfajta kísérletnek indult, vagyis hogy a budapestiek nyitottak-e arra, hogy beszéljenek magukról, a városhoz fűződő viszonyukról, belső világukról. Vágyaikról, félelmeikről, az életükről. És nem is létezhetne ez a könyv, ha nem sikerült volna megcáfolni azt az általánosnak mondható véle- BUDAPEST KATALÓGUS I S