kategória
szerző
cím
sorozat
betöltés...
kiadó
betöltés...
ISBN
évszám
ár
-
leírás
Előrendelhető
A mezők bármelyike illeszkedjen
A mezők mind illeszkedjen
![Füst Milán - Budapest tegnap [antikvár]](https://lira.erbacdn.net/upload/M_28/rek1/481/4713481.jpg "Füst Milán - Budapest tegnap [antikvár]")
Budapest tegnap [antikvár]
Füst Milán, Ignotus, Kassák Lajos, Kosztolányi Dezső, Márai Sándor, Mikszáth Kálmán, Nagy Lajos, Rejtő Jenő, Vajda Sándor, Zilahy Lajos
online ár:
Webáruházunkban a termékek mellett feltüntetett fekete színű online ár csak internetes megrendelés esetén érvényes.
1840 Ft
Részletesen erről a termékről
Termékadatok
Cím: Budapest tegnap [antikvár]
Szerző:
Füst Milán
,
Ignotus
,
Kassák Lajos
,
Kosztolányi Dezső
,
Márai Sándor
,
Mikszáth Kálmán
,
Nagy Lajos
,
Rejtő Jenő
,
Vajda Sándor
Zilahy Lajos
Kiadó: Gondolat Könyvkiadó
Kötés: Fűzött keménykötés
ISBN: 9632821777
Méret: 170 mm x 160 mm
Kosztolányi Dezső (1885. március 29. – 1936. november 3.) magyar költő, prózaíró, műfordító, kritikus, újságíró.
Kosztolányi Dezső az Osztrák-Magyar monarchia területén, Szabadkán született. Édesapja Kosztolányi Árpád (1859 – 1926) fizika és kémia professzor, valamint iskolaigazgató volt. Édesanyja a francia származású Brenner Eulalia (1866 – 1945).
Kosztolányi Dezső a középiskolai tanulmányait Szabadkán kezdte meg, de tanárával való konfliktusa miatt kiutasították innen. Szegeden, magántanulóként érettségizett.
1903-ban Budapestre költözött és ekkor kezdte meg tanulmányait a budapesti egyetem bölcsészkarán, magyar-német szakon. Itt találkozott Babits Mihály és Juhász Gyula költőkkel, és életre szóló barátságot kötött Karinthy Frigyessel is. Egy kis ideig a bécsi egyetemre is járt, de nem fejezte be, hazaköltözött és újságírónak állt, mely szakmát élete végéig gyakorolta.1908-ban átvette a költő Ady Endre helyét, aki Párizsba utazott tudósítani egy budapesti lapnak. 1910-ben jelent meg első verseskötete a Szegény kisgyermek panaszai címmel, mely országos sikert aratott, és mellyel egy termékeny időszak kezdődött el Kosztolányi Dezső életében. Szinte minden évben kiadott egy könyvet.
1913-ban vette feleségül Harmos Ilona színésznőt, aki Görög Ilona néven jelentette meg novelláit. 1915-ben született meg fiúk, Kosztolányi Ádám.
1933-ban mutatkoztak betegsége, a rák első jelei. 1934-től sorozatos műtéteken esett át, s Stockholmba is elment rádiumkezelésre. 1935-ben, a visegrádi újságíró üdülőben szerelemre lobbant egy fiatal férjes asszony, Radákovich Mária iránt. Szerelmük több vers megírására is sarkallta, mint például a Röpima, a Szeptemberi áhítat. El akart válni, de betegségének súlyosbodása közbeszólt.1936. november 3-án halt meg gócos tüdőgyulladásban, Budapesten, a Szent János Kórházban. Decemberben a Nyugat különszámmal adózott emlékének, amelyben Babits rehabilitálta fiatalkori barátját, művésztársát. Szenvedéseiről részletesen Ascher Oszkár tudósított nemcsak a Nyugatban, hanem Az Est hasábjain is.
Kosztolányi Dezső az Osztrák-Magyar monarchia területén, Szabadkán született. Édesapja Kosztolányi Árpád (1859 – 1926) fizika és kémia professzor, valamint iskolaigazgató volt. Édesanyja a francia származású Brenner Eulalia (1866 – 1945).
Kosztolányi Dezső a középiskolai tanulmányait Szabadkán kezdte meg, de tanárával való konfliktusa miatt kiutasították innen. Szegeden, magántanulóként érettségizett.
1903-ban Budapestre költözött és ekkor kezdte meg tanulmányait a budapesti egyetem bölcsészkarán, magyar-német szakon. Itt találkozott Babits Mihály és Juhász Gyula költőkkel, és életre szóló barátságot kötött Karinthy Frigyessel is. Egy kis ideig a bécsi egyetemre is járt, de nem fejezte be, hazaköltözött és újságírónak állt, mely szakmát élete végéig gyakorolta.1908-ban átvette a költő Ady Endre helyét, aki Párizsba utazott tudósítani egy budapesti lapnak. 1910-ben jelent meg első verseskötete a Szegény kisgyermek panaszai címmel, mely országos sikert aratott, és mellyel egy termékeny időszak kezdődött el Kosztolányi Dezső életében. Szinte minden évben kiadott egy könyvet.
1913-ban vette feleségül Harmos Ilona színésznőt, aki Görög Ilona néven jelentette meg novelláit. 1915-ben született meg fiúk, Kosztolányi Ádám.
1933-ban mutatkoztak betegsége, a rák első jelei. 1934-től sorozatos műtéteken esett át, s Stockholmba is elment rádiumkezelésre. 1935-ben, a visegrádi újságíró üdülőben szerelemre lobbant egy fiatal férjes asszony, Radákovich Mária iránt. Szerelmük több vers megírására is sarkallta, mint például a Röpima, a Szeptemberi áhítat. El akart válni, de betegségének súlyosbodása közbeszólt.1936. november 3-án halt meg gócos tüdőgyulladásban, Budapesten, a Szent János Kórházban. Decemberben a Nyugat különszámmal adózott emlékének, amelyben Babits rehabilitálta fiatalkori barátját, művésztársát. Szenvedéseiről részletesen Ascher Oszkár tudósított nemcsak a Nyugatban, hanem Az Est hasábjain is.
Márai Sándor, eredeti nevén márai Grosschmid Sándor Károly Henrik (Kassa, 1900. április 11. – San Diego, 1989. február 21.) magyar író, költő, újságíró.
Márai életútja az egyik legkülönösebb a 20. századi magyar írók között. Már az 1930-as években korának egyik legismertebb és legelismertebb írói közé tartozott. Amikor azonban 1948-ban elhagyta hazáját, tudatosan és következetesen kiiktatták műveit a hazai irodalmi életből, és haláláig a nevét is alig ejtették ki. Ez nemcsak emigráns létének és bolsevizmus-ellenességének tudható be, hanem annak is, hogy ő volt a magyar polgárság irodalmi képviselője, s erről az osztályról sokáig semmi jót sem lehetett állítani. Márai azonban a klasszikus polgári eszményeknél értékesebbet nem talált, így kötelességének tartotta, hogy ezeknek adjon hangot műveiben.
Az 1980-as években már lehetővé válhatott volna munkáinak hazai kiadása, de ő megfogadta, hogy amíg Magyarországon megszálló csapatok tartózkodnak, s nem lesz demokratikus választás, addig semminek a kiadásához és előadásához nem járul hozzá. Életműsorozatának újra kiadása halála után, 1990-ben indult el. Ugyanebben az évben posztumusz Kossuth-díjjal jutalmazták.
Márai Sándor Kassán született egy régi szász eredetű családban. Apai ágon a nemesi Ország család rokona. Édesapja Grosschmid Géza, királyi közjegyző, édesanyja Ratkovszky Margit. Márai Sándornak három testvére volt, Kató, Géza és Gábor. Géza Radványi néven vált világhírű rendezővé.
A szülők az elit polgári értékrend szellemében kívánták nevelni gyerekeiket, így Márai Sándor 9 éves koráig házitanítóhoz járt, majd a Jászóvári Premontrei Kanonok Kassai Főgimnáziumába. 1914-ben átkerült Budapestre, a II. kerületi Érseki Katolikus Főgimnáziumba, végül Kassán az Eperjesi Katholikus Főgimnáziumban érettségizett 1917-ben.
1918-ban Budapestre költözött és megkezdte jogi tanulmányait, majd átjelentkezett a bölcsészkarra. A Tanácsköztársaság idején újságíróként tevékenykedett, melynek bukása után először Lipcsébe, Frankfurtba, majd Berlinbe ment tanulmányait folytatni.
Több lap állandó munkatársa lett, a tanulmányait pedig feladta. 1923. Április 17.-én vette feleségül a zsidó származású Matzner Lolát. Még ebben az évben Párizsba utaztak, és 6 évig ott is éltek. 1928-ban költöztek vissza Budapestre.
1930-1942 közötti korszak volt Márai Sándor legtermékenyebb írói időszaka. 1948-ban a Márai család elhagyta Magyarországot és Olaszországban telepedtek le, ahol Márai Sándor tovább folytatta az írást.
1952-ben Márai Sándor és felesége Amerikában telepedett le, ahol öt év kint tartózkodás után megkapta az amerikai állampolgárságot.
1985-ben meghalt Kató húga és Gábor öccse, 1986 januárjában pedig felesége. Végül 1989-ben San Diegóban egy pisztollyal véget vetett az életének.
Márai életútja az egyik legkülönösebb a 20. századi magyar írók között. Már az 1930-as években korának egyik legismertebb és legelismertebb írói közé tartozott. Amikor azonban 1948-ban elhagyta hazáját, tudatosan és következetesen kiiktatták műveit a hazai irodalmi életből, és haláláig a nevét is alig ejtették ki. Ez nemcsak emigráns létének és bolsevizmus-ellenességének tudható be, hanem annak is, hogy ő volt a magyar polgárság irodalmi képviselője, s erről az osztályról sokáig semmi jót sem lehetett állítani. Márai azonban a klasszikus polgári eszményeknél értékesebbet nem talált, így kötelességének tartotta, hogy ezeknek adjon hangot műveiben.
Az 1980-as években már lehetővé válhatott volna munkáinak hazai kiadása, de ő megfogadta, hogy amíg Magyarországon megszálló csapatok tartózkodnak, s nem lesz demokratikus választás, addig semminek a kiadásához és előadásához nem járul hozzá. Életműsorozatának újra kiadása halála után, 1990-ben indult el. Ugyanebben az évben posztumusz Kossuth-díjjal jutalmazták.
Márai Sándor Kassán született egy régi szász eredetű családban. Apai ágon a nemesi Ország család rokona. Édesapja Grosschmid Géza, királyi közjegyző, édesanyja Ratkovszky Margit. Márai Sándornak három testvére volt, Kató, Géza és Gábor. Géza Radványi néven vált világhírű rendezővé.
A szülők az elit polgári értékrend szellemében kívánták nevelni gyerekeiket, így Márai Sándor 9 éves koráig házitanítóhoz járt, majd a Jászóvári Premontrei Kanonok Kassai Főgimnáziumába. 1914-ben átkerült Budapestre, a II. kerületi Érseki Katolikus Főgimnáziumba, végül Kassán az Eperjesi Katholikus Főgimnáziumban érettségizett 1917-ben.
1918-ban Budapestre költözött és megkezdte jogi tanulmányait, majd átjelentkezett a bölcsészkarra. A Tanácsköztársaság idején újságíróként tevékenykedett, melynek bukása után először Lipcsébe, Frankfurtba, majd Berlinbe ment tanulmányait folytatni.
Több lap állandó munkatársa lett, a tanulmányait pedig feladta. 1923. Április 17.-én vette feleségül a zsidó származású Matzner Lolát. Még ebben az évben Párizsba utaztak, és 6 évig ott is éltek. 1928-ban költöztek vissza Budapestre.
1930-1942 közötti korszak volt Márai Sándor legtermékenyebb írói időszaka. 1948-ban a Márai család elhagyta Magyarországot és Olaszországban telepedtek le, ahol Márai Sándor tovább folytatta az írást.
1952-ben Márai Sándor és felesége Amerikában telepedett le, ahol öt év kint tartózkodás után megkapta az amerikai állampolgárságot.
1985-ben meghalt Kató húga és Gábor öccse, 1986 januárjában pedig felesége. Végül 1989-ben San Diegóban egy pisztollyal véget vetett az életének.
Mikszáth Kálmán (Szklabonya, 1847. január 16. – Budapest, Józsefváros, 1910. május 28.)
Magyar író, újságíró, szerkesztő, országgyűlési képviselő, a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagja, a Kisfaludy Társaság és Petőfi Társaság rendes tagja, a Budapesti Egyetem tiszteletbeli bölcsészdoktora.
Neves és művelt felmenőkkel bíró családban született Szklabonyán (Nógrád vármegye), Mikszáth János jómódú földbirtokos, és a kisnemesi származású farádi Veress Mária evangélikus vallású szülők fiaként.
1866-1869-ig jogot tanult a budapesti egyetemen, bár diplomát nem szerzett belőle. Megpróbálkozott az újságírással is, számos magyar újság, köztük a Pesti Hírlap is közölte cikkeit.
Korai novellái alapjául a parasztok, iparosok élete szolgált, melyek demonstrálták Mikszáth Kálmán hozzáértését a ravaszkodó, humoros anekdotákhoz, melyek megmutatkoznak a későbbi sokkal népszerűbb műveiben is.
Számos novellája társadalmi kommentárt és szatírát tartalmazott, és az élete vége felé egyre inkább kritikus hangvétellel fordult az arisztokrácia és a kivetett terhek ellen.
1873. Július 13.-án feleségül vette Mauks Ilona Máriát, majd 1878-ban elváltak. 1882-ben ismét elvette volt feleségét, mely házasságból három gyermek született.
1874-ben jelent meg első önálló műve, az „Elbeszélések”, két kötetben, de nem kapott komolyabb figyelmet. Pár évig különböző napilapoknál dolgozott, azonban sikertelensége miatt elkeseredve, 1878-ban Szegedre ment, és a Szegedi Naplónál helyezkedett el, újságíróként. Ott aratta első írói sikereit: az 1879-es szegedi nagy árvíz és az ezután következő királyi biztosi korszak hálás témákkal szolgált neki. Karcolataiban a biztosi tanácsot csipkedte, s megörökítette Tisza Lajos és munkatársainak alakját.
1887-től élete végéig országgyűlési képviselő volt, előbb az erdélyi Illyefalva, majd Fogaras, végül pedig Máramarossziget mandátumával.1896-ban a budapesti újságírók egyesületének elnökévé választották, melynek tisztségéről 1899-ben lemondott.
1910 tavaszán ünnepelték írói pályafutásának negyvenedik évfordulóját, tiszteletére Szklabonya (szülőfaluja) a Mikszáthfalva nevet vette fel. Ezután még elutazott Máramarosszigetre, ahonnan azonban már nagybetegen tért vissza, s néhány nap múlva, május 28-án meghalt. Temetésére május 31-én délután került sor. Utolsó munkája, A fekete város könyv alakban való 1911-es megjelenését már nem érhette meg.
Tagja volt a Petőfi Társaságnak, a Kisfaludy Társaságnak, a Belvárosi Takarékpénztár Részvénytársaság Igazgatóságának, a Révai Testvérek Irodalmi Intézet Részvénytársaság Igazgatóságának, valamint 1889 tavaszától a Magyar Tudományos Akadémia levelező, és tiszteletbeli tagja volt.
Magyar író, újságíró, szerkesztő, országgyűlési képviselő, a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagja, a Kisfaludy Társaság és Petőfi Társaság rendes tagja, a Budapesti Egyetem tiszteletbeli bölcsészdoktora.
Neves és művelt felmenőkkel bíró családban született Szklabonyán (Nógrád vármegye), Mikszáth János jómódú földbirtokos, és a kisnemesi származású farádi Veress Mária evangélikus vallású szülők fiaként.
1866-1869-ig jogot tanult a budapesti egyetemen, bár diplomát nem szerzett belőle. Megpróbálkozott az újságírással is, számos magyar újság, köztük a Pesti Hírlap is közölte cikkeit.
Korai novellái alapjául a parasztok, iparosok élete szolgált, melyek demonstrálták Mikszáth Kálmán hozzáértését a ravaszkodó, humoros anekdotákhoz, melyek megmutatkoznak a későbbi sokkal népszerűbb műveiben is.
Számos novellája társadalmi kommentárt és szatírát tartalmazott, és az élete vége felé egyre inkább kritikus hangvétellel fordult az arisztokrácia és a kivetett terhek ellen.
1873. Július 13.-án feleségül vette Mauks Ilona Máriát, majd 1878-ban elváltak. 1882-ben ismét elvette volt feleségét, mely házasságból három gyermek született.
1874-ben jelent meg első önálló műve, az „Elbeszélések”, két kötetben, de nem kapott komolyabb figyelmet. Pár évig különböző napilapoknál dolgozott, azonban sikertelensége miatt elkeseredve, 1878-ban Szegedre ment, és a Szegedi Naplónál helyezkedett el, újságíróként. Ott aratta első írói sikereit: az 1879-es szegedi nagy árvíz és az ezután következő királyi biztosi korszak hálás témákkal szolgált neki. Karcolataiban a biztosi tanácsot csipkedte, s megörökítette Tisza Lajos és munkatársainak alakját.
1887-től élete végéig országgyűlési képviselő volt, előbb az erdélyi Illyefalva, majd Fogaras, végül pedig Máramarossziget mandátumával.1896-ban a budapesti újságírók egyesületének elnökévé választották, melynek tisztségéről 1899-ben lemondott.
1910 tavaszán ünnepelték írói pályafutásának negyvenedik évfordulóját, tiszteletére Szklabonya (szülőfaluja) a Mikszáthfalva nevet vette fel. Ezután még elutazott Máramarosszigetre, ahonnan azonban már nagybetegen tért vissza, s néhány nap múlva, május 28-án meghalt. Temetésére május 31-én délután került sor. Utolsó munkája, A fekete város könyv alakban való 1911-es megjelenését már nem érhette meg.
Tagja volt a Petőfi Társaságnak, a Kisfaludy Társaságnak, a Belvárosi Takarékpénztár Részvénytársaság Igazgatóságának, a Révai Testvérek Irodalmi Intézet Részvénytársaság Igazgatóságának, valamint 1889 tavaszától a Magyar Tudományos Akadémia levelező, és tiszteletbeli tagja volt.
Rejtő Jenő (született Reich Jenő, írói álnevei: P. Howard, Gibson Lavery) (Budapest, Erzsébetváros, 1905. március 29. – Jevdakovo, Kamenkai járás, Voronyezsi terület, Szovjetunió, 1943. január 1.)
Magyar író, kabaré- és színpadi szerző, forgatókönyvíró, a magyar szórakoztató irodalom legnépszerűbb képviselője.
Látszatra ponyvaregényeket írt, azonban életművét manapság már az irodalmi körök is nagyra értékelik. Először színpadi darabokat írt, később – külföldi utazásai során szerzett élményeire támaszkodva – kalandregényeket kezdett írni. Sajátos stílusát egyéni, bizarr humor, „váratlan abszurd fordulatok, szürreális, gyakran kispolgári figurák és a társadalom fanyar humorba csomagolt kritikája” jellemezte. Legnagyobb sikereit P. Howard álnéven írott idegenlégiós regényparódiáival aratta, olvasottsága a Kádár-korban Jókai Móréval vetekedett. A pesti művészi élet ismert alakja volt, barátság fűzte a kor jelentős művészeihez, így például Karinthy Frigyeshez, Kabos Gyulához, Salamon Bélához, Latabár Kálmánhoz is.
Rejtő Jenő egy pesti zsidó polgárcsalád harmadik gyermekeként látta meg a napvilágot Budapesten. Tanulmányait a Kertész utcai Polgári Fiúiskolában kezdte meg, majd egy kereskedelmi iskolába került, innen azonban később kicsapták, mert bántalmazta egyik tanárát. Rejtő gyermekkorában a véznább fiúk közé tartozott, idővel azonban nagydarab, robusztus fiatalemberré cseperedett, és komoly érdeklődést mutatott a boksz iránt. Az író tanulóévei alatt jó barátságba került Rózsa Jenő ökölvívóval, és egyszerre három bokszegyesületet is látogatott, egy edzésen azonban Székely József edző véletlenül eltörte az orrnyergét, ezért kénytelen volt otthagyni a ringet. A fiatalember 19 esztendősen úgy döntött, színésznek áll, Rákosi Szidi tanodájában azonban nem sikerült kitörnie az átlagos növendékek közül, később pedig a kritikusok sem becsülték őt túl sokra. Rejtőt eleve bosszantotta az a tény, hogy az újságok csupán „jónak” találták alakításait, miután azonban egy előadáson elejtette Törzs Jenőt, távozni kényszerült a Király Színház társulatától.
Ezután Berlinbe ment, hogy színműírónak tanuljon. Rejtőt aztán kalandvágyó lelke 1928-ban Hamburgba vonzotta, ahol egy ideig alkalmi munkákból tartotta el magát, majd „nyakába vette a világot.” Az író a következő hónapokban Prágában és Bécsben gyűjtött ihletet későbbi műveihez, majd Isztambulban, Ankarában és Dalmáciában is megfordult, onnan pedig Párizsba ment. Rejtő európai utazásai meglehetősen hasonlítottak a több regényben szereplő Fülig Jimmy kalandjaihoz, annyi különbséggel, hogy az író nem verekedéssel és bűnözők körében, hanem rendszerint alkalmi munkákkal – lócsutakolással, hómunkásként, vagy éppen cukorkaárusítással – és nyomortanyákon tengette életét. Franciaországi és korzikai barangolásai után Rejtő – egyéb lehetőség híján – úgy döntött, beáll az Idegenlégióba, ám szolgálata törékeny egészsége miatt rövid ideig tartott. Miután leszerelt – vagy megszökött –, egy foszfátbánya munkásaként gyűjtött pénzt ahhoz, hogy Európába hajózhasson, majd kalandos módon visszatért Magyarországra.
Rejtő Jenő 1930-ban már ismét Budapesten volt, ahol nyelvtanítás mellett újságíróként próbálta eltartani magát. 1936-ban egykori bokszolótársa, Müller György beajánlotta őt unokaöccsének, Dávidnak, a Nova Kiadó tulajdonosának, aki aztán a ponyva felé terelte az írót. Már 1936-ban megjelent első „filléres regénye”, a Pokol zsoldosai, ezt pedig szédületes gyorsasággal követték az újabb és újabb művek, melyek P. Howard, vagy – a vadnyugati témájú könyvek esetében – Gibson Lavery művésznév alatt jelentek meg. Rejtő saját bevallása szerint is éjt nappallá téve dolgozott művein, ami azonban felőrölte egészségét, így a harmincas évek végén többször kényszerült szanatóriumba, közben pedig kiadójával is összeveszett. Az írót egészségi állapota mellett az 1938-tól kiadott zsidótörvények is sújtották, miközben az Egyedül vagyunk című szélsőjobboldali lap több alkalommal is nemtelen támadást intézett ellene származása miatt. Ezek közül az utolsó, egy 1942. évi „leleplező” újságcikk aztán megpecsételte „P. Howard” sorsát: e publicisztika szerzője amiatt méltatlankodott, hogy a zsidó felmenőkkel rendelkező író még nem került a munkaszolgálatosok közé, ez pedig szerepet játszhatott abban, hogy a betegeskedő Rejtő Jenő 1942 őszén behívót kapott Nagykátára. Rejtő 1942. november 27-én indult el a 101/19-es munkaszolgálatos századdal a keleti frontra. A menetoszlopban Rejtő Jenő jó barátságot kötött Rajna János artistával, aki aztán önfeláldozó módon segítette őt a túlélésben. Az író ekkor már súlyos beteg volt, magas lázzal küszködött, ennek ellenére az év utolsó napjait egy fűtetlen helyiségben kellett töltenie, 1942. december 31-én pedig ilyen állapotban is munkaszolgálatra került. Rajna János visszaemlékezése szerint Rejtő szilveszter éjszakáján már biztosan tudta, hogy meg fog halni, másnap reggel pedig holtan találták őt az ágyában.37 éves korában munkaszolgálatosként halt meg a Szovjetunió (Oroszország) megszállt területén.
Magyar író, kabaré- és színpadi szerző, forgatókönyvíró, a magyar szórakoztató irodalom legnépszerűbb képviselője.
Látszatra ponyvaregényeket írt, azonban életművét manapság már az irodalmi körök is nagyra értékelik. Először színpadi darabokat írt, később – külföldi utazásai során szerzett élményeire támaszkodva – kalandregényeket kezdett írni. Sajátos stílusát egyéni, bizarr humor, „váratlan abszurd fordulatok, szürreális, gyakran kispolgári figurák és a társadalom fanyar humorba csomagolt kritikája” jellemezte. Legnagyobb sikereit P. Howard álnéven írott idegenlégiós regényparódiáival aratta, olvasottsága a Kádár-korban Jókai Móréval vetekedett. A pesti művészi élet ismert alakja volt, barátság fűzte a kor jelentős művészeihez, így például Karinthy Frigyeshez, Kabos Gyulához, Salamon Bélához, Latabár Kálmánhoz is.
Rejtő Jenő egy pesti zsidó polgárcsalád harmadik gyermekeként látta meg a napvilágot Budapesten. Tanulmányait a Kertész utcai Polgári Fiúiskolában kezdte meg, majd egy kereskedelmi iskolába került, innen azonban később kicsapták, mert bántalmazta egyik tanárát. Rejtő gyermekkorában a véznább fiúk közé tartozott, idővel azonban nagydarab, robusztus fiatalemberré cseperedett, és komoly érdeklődést mutatott a boksz iránt. Az író tanulóévei alatt jó barátságba került Rózsa Jenő ökölvívóval, és egyszerre három bokszegyesületet is látogatott, egy edzésen azonban Székely József edző véletlenül eltörte az orrnyergét, ezért kénytelen volt otthagyni a ringet. A fiatalember 19 esztendősen úgy döntött, színésznek áll, Rákosi Szidi tanodájában azonban nem sikerült kitörnie az átlagos növendékek közül, később pedig a kritikusok sem becsülték őt túl sokra. Rejtőt eleve bosszantotta az a tény, hogy az újságok csupán „jónak” találták alakításait, miután azonban egy előadáson elejtette Törzs Jenőt, távozni kényszerült a Király Színház társulatától.
Ezután Berlinbe ment, hogy színműírónak tanuljon. Rejtőt aztán kalandvágyó lelke 1928-ban Hamburgba vonzotta, ahol egy ideig alkalmi munkákból tartotta el magát, majd „nyakába vette a világot.” Az író a következő hónapokban Prágában és Bécsben gyűjtött ihletet későbbi műveihez, majd Isztambulban, Ankarában és Dalmáciában is megfordult, onnan pedig Párizsba ment. Rejtő európai utazásai meglehetősen hasonlítottak a több regényben szereplő Fülig Jimmy kalandjaihoz, annyi különbséggel, hogy az író nem verekedéssel és bűnözők körében, hanem rendszerint alkalmi munkákkal – lócsutakolással, hómunkásként, vagy éppen cukorkaárusítással – és nyomortanyákon tengette életét. Franciaországi és korzikai barangolásai után Rejtő – egyéb lehetőség híján – úgy döntött, beáll az Idegenlégióba, ám szolgálata törékeny egészsége miatt rövid ideig tartott. Miután leszerelt – vagy megszökött –, egy foszfátbánya munkásaként gyűjtött pénzt ahhoz, hogy Európába hajózhasson, majd kalandos módon visszatért Magyarországra.
Rejtő Jenő 1930-ban már ismét Budapesten volt, ahol nyelvtanítás mellett újságíróként próbálta eltartani magát. 1936-ban egykori bokszolótársa, Müller György beajánlotta őt unokaöccsének, Dávidnak, a Nova Kiadó tulajdonosának, aki aztán a ponyva felé terelte az írót. Már 1936-ban megjelent első „filléres regénye”, a Pokol zsoldosai, ezt pedig szédületes gyorsasággal követték az újabb és újabb művek, melyek P. Howard, vagy – a vadnyugati témájú könyvek esetében – Gibson Lavery művésznév alatt jelentek meg. Rejtő saját bevallása szerint is éjt nappallá téve dolgozott művein, ami azonban felőrölte egészségét, így a harmincas évek végén többször kényszerült szanatóriumba, közben pedig kiadójával is összeveszett. Az írót egészségi állapota mellett az 1938-tól kiadott zsidótörvények is sújtották, miközben az Egyedül vagyunk című szélsőjobboldali lap több alkalommal is nemtelen támadást intézett ellene származása miatt. Ezek közül az utolsó, egy 1942. évi „leleplező” újságcikk aztán megpecsételte „P. Howard” sorsát: e publicisztika szerzője amiatt méltatlankodott, hogy a zsidó felmenőkkel rendelkező író még nem került a munkaszolgálatosok közé, ez pedig szerepet játszhatott abban, hogy a betegeskedő Rejtő Jenő 1942 őszén behívót kapott Nagykátára. Rejtő 1942. november 27-én indult el a 101/19-es munkaszolgálatos századdal a keleti frontra. A menetoszlopban Rejtő Jenő jó barátságot kötött Rajna János artistával, aki aztán önfeláldozó módon segítette őt a túlélésben. Az író ekkor már súlyos beteg volt, magas lázzal küszködött, ennek ellenére az év utolsó napjait egy fűtetlen helyiségben kellett töltenie, 1942. december 31-én pedig ilyen állapotban is munkaszolgálatra került. Rajna János visszaemlékezése szerint Rejtő szilveszter éjszakáján már biztosan tudta, hogy meg fog halni, másnap reggel pedig holtan találták őt az ágyában.37 éves korában munkaszolgálatosként halt meg a Szovjetunió (Oroszország) megszállt területén.
Új vásárló vagyok!
új vásárlóval indíthatsz rendelést............