Csíksomlyó [antikvár]

Részlet a könyvből: A KÁRPÁT-MEDENCE SZÍVE: CSÍKSOMLYÓ „ És amikor a pünkösd napja eljött, mindnyájan egyakarattal együtt valának." (Apostolok cselekedetei 2.1) Csíksomlyó - ami immár Csíkszereda része, és Csomortán, Yardot- meg Csobotfalva egyesítésével nem is olyan régtől létezik ebben a formában, szóval, az ilyen néven emlegetett kegyhely - ma már nem csupán Erdély és a Kárpát-medence, de egész Európa egyik legismertebb zarándokhelye. A katolikus világon belül Róma és Jeruzsálem, továbbá a portugál Fatima, a spanyolországi Santiago de Compostela, a dél-franciaországi Lourdes és a lengyelországi Czestochowa után talán a legnagyobb tömeget vonzó lelki feltöltő pont, amellett a világ szétszóratott magyarságának áhítattal teljes találkahelye. S ennek nem csupán ,.felkapottsága" valamiféle hirtelen támadt népszerűség áll a hátterében, hanem évszázadokon átívelő, nagyon is valós történelmi előzmények. Ezzel, érdekes módon, csak kevesen vannak tisztában: sokan talán még azon tízezrek közül sem, akik évről évre felkeresik e megszentelt helyet. Merthogy 1567-ben, a Hargita-hegység egyik hágóján, az úgynevezett Nagyerdőn, avagy Tolvajos-tetőn, éppen pünkösd szombatján néztek farkasszemet, vívták meg jelképes harcukat a legelső erdélyi fejedelemnek számító János Zsigmond csapatai és az erdélyi katolikusok, amiben annak kellett eldőlnie, megmaradhatnak e hitükben utóbbiak, avagy az egyetlen magyar alapítású egyház, az unitáriusok vallására kényszerülnek áttérni. S mivel az egyazon jel alatt zajló, nyílt összeütközéshez, azaz vérontáshoz és testvérharchoz talán-talán mégsem vezető szembenállás végül a katolikusok javára dőlt el, folytatódhatott minden ugyanúgy tovább. E fölötti örömük és hálájuk jeleként pedig azóta is egybesereglenek minden pünkösdkor az akkori győzők, mondjuk inkább úgy, hitüket megőrzők utódai - illetve ma már unitáriusok és reformátusok, erdélyiek és ideátiak egyaránt, az egész széteső és széthúzó magyarság! (A békesség okán jegyezzük meg mindjárt: éppen a csíki, gyergyói és kászoni katolikusok ellenszegülése eredményeként születhetett meg a nevezett fejedelemben a belátás, hisz alig több mint fél év múltán, 1568 januárjában, ama híres tordai zsinaton, már minden további nélkül mondathatott ki a kontinensen eladdig példátlan vallási türelem, az erdélyi nép szabad vallásgyakorlása.) De, aki belemélyed könyvünkbe, ennél is sokkal régebbi nyomait találhatja meg az itteni vallásosságnak - csak hogy kedvet csináljunk kedvenc foteljükben is lefolytatható „időutazásunkhoz", Szent István korából származó kolostorról éppúgy regélünk majd bentebb, miként a ferencesek legkorábbi somlyói kötődését is felkutatjuk -, s maga a Mária-tisztelet, ezzel összefüggő búcsújárás is régebbi keletű a fentebbi eseménynél. Annyi például egészen bizonyos, hogy a ferencesek itteni temploma már száz évvel korábban zarándoklatok célpontja volt. IV. Jenő pápa 1444-ben kelt, „Dum precelsa " kezdetű bullájában legalábbis az áll egy helyen, Csíksomlyóra utalva: „í? híveknek nagy sokasága szokott összejönni ájtatosságnak okából, és gyakorta nem szűnik odagyűlni". Ennek menete pedig ugyanúgy hagyomány, mint szinte minden a csíksomlyói búcsú, azaz pünkösdi bűnbúcsúztató körmenet körül. Ahogy már 446 éve is, legelöl mennek máig a gyergyóiak - azon belül is a gyergyóalfalusiak, a hitükért való kiállás kezdeményezői majd az al- és felcsíki falvak következnek, a Kászon-vidék, s végül a legkeletibb katolikusok, a gyimesi és moldvai csángók zárják a sort. De a menet élén, illetve a főpapok mögött, mégiscsak a ferences gimnázium, pontosabban az utódjaként kezelhető csíkszeredai líceum, a Márton Áron nevű nagyhatású püspökről elkeresztelt középisko- la kiválasztott diákjai haladnak. Akiknek egyike viheti azon, fémszálakból összeszőtt díszes jelvényt is, melyet Labarumnak, a nép nyelvén, Labóriumnak hívnak. Mert miután a szentmise a ferencesek híres templomában rendben lezajlott, s ki-ki felkereste a világ legnagyobb kegyszobrának számító csodatevő Mária-alakot, megindul a tömeg a templom fölötti hegytető, azaz a megismételt, immár szabadtéri istentisztelet színhelye felé, a Kis- és Nagy-Somlyó közötti hegynyeregbe, hogy ott meghallgassa valamelyik jeles egyházi személyiség igehirdetését, ezen keresztül megteljen magasztos érzésekkel, és végezetül elnyerje bűnei bocsánatát. Amely - mint helyszín - már csak formája miatt is a Jóisten tenyerét idézi, ahol Jézus Krisztus legnépesebb és legbékésebb nyája terelődik egybe az egész Kár-pát-medencében, és már közel sem csak a Kárpát-medencéből. Ez pedig - mint esemény -, ha esik, ha fúj (márpedig majdnem mindig szokott), mindenkire ugyanazzal a mágneses-mágikus hatással bír: dobog a szív, szorul a gyomor, remeg a száj Könyvünkben mindazonáltal nem csupán a történelmi előzményekre és az egyéb európai zarándokhelyekre, de a zarándoklásra magára, s annak itteni formájára külön is kitérnénk. Nyomon követve az egyik keresztalja, azaz gyalogos búcsúmenet útját faluiától egész a kegyhelyig - jelesül épp a gyergyóalfalusiakét! Sajnos, a lábaikon legmesszebbről lépdelő moldvai és gyimesi csángók találkozását a széphavasi gótikus kápolnáig elébük járuló csíki tanulóifjúsággal - ami szinte mostanáig szokás volt - már nem sikerült megörökítenünk. Ahogy az ugyancsak a csángókkal kapcsolatos, másnap hajnali napba nézés még sokkal ősibb rítusát sem tudjuk olvasóink elé tárni, újabban nem lévén felkelő nap hozzá. Ellenben igyekszünk mégis megidézni azokat a hajdani búcsúkat - képben úgy, mint a régiek emlékein keresztül -, s azt is, ami amolyan velünk élő, most születő hagyomány. S bog)' ne csak mi mondjuk a magunkét, időnként átadjuk a szót másoknak is: felidézve Márton Aron és Böjté Csaba beszédeit. Ráadásként pedig megszólaltatjuk József atyát, aki ferences szerzetesként annyi évet töltött már Csíksomlyón, mint amennyit e sorok írója az élők sorában, s akinek nevéhez fűződik a „Jóisten tenyerén", azaz ama híres hegynyeregben zajló szabadtéri szentmise ötlete, és jó pár ilyen, kibővített körmenet megszervezése. Szóval, átfogó képet, látlelet pontosságú beszámolót próbáltunk készíteni erről a páratlan közösségi élményről, az egész Kárpát-medencét megmozgató és lázban tartó egyszeri csodáról - ami ma már tényleg jóval több vallásos eseménynél és egyházi ünnepnél. Sőt, a célunk az volna, hogy még tovább tágítsuk a kört, térben is időben egyaránt, és a valamivel odébb, a Gyimesi-szorosnál zajló másnapi búcsút, illetve az ugyancsak Csíksomlyóhoz köthető, másfel hónappal későbbi fergeteges forgatagot, azaz a Sarlós Boldogasszony napjához igazított, Ezer Székely Leány Napja néven 1931-től létező, s a kommunizmus összeomlásával újra felélesztett másik nagy örömünnepet és csodás csődületet is beleszőnénk könyvünkbe. Legalább egy fejezet erejéig. Mert, ha nem is vonz akkora embertömeget, mint az ismertebb pünkösdi zarándoklat, ám aki egyszer is átélte, tudja jól, közel akkora lelki töltetet ad. Úgyhogy, a „Kárpát-medence szívének" lehető legszélesebb keresztmetszetet szeretnénk ezennel az Olvasónak átnyújtani, ami -kibontva még inkább a benne rejlőt - nem száz, de ezer oldalt is könnyedén megtölthetne!