Éden a Duna-Tisza közi Pest megyében [antikvár]

Monort elhagyva egy másik Pest megye kezdődik. Sem népe, sem földje nemigen függ közvetlenül a fővárostól, vagyis nem agglomerációs övezete. Ez a közel „távoliság" adja meg Délkelet-Pest megye különös báját, amely Cegléd kapcsán annyi csodálkozásra adott okot Kárpáti Aurélnak. E várost széttört tükörnek nevezte, az üvegdarabokon az ég visszfényét találta meg, a biológus azonban mást is... Többet jelent tehát annak, aki e tájék természetes növénytakaróját s faunáját keresi, kutatja és a XX. század végi állapotot rögzíti. Rendkívül felemelő és felelősségteljes feladat, amihez hasonló érzéssel csak a cserői magaslatról lehet a síkra tekinteni: mögöttünk a Cserhát „maradéka", előttünk a futóhomokon viruló szőlő- és gyümölcstermő vidék, a zsíros búzaföldek és az áldott szikek és turjánok parányi zöldesfehér ismeretlensége. „Fenn voltunk a Cserő hátán, alig kőhajításnyira a határkőtől. Mögöttünk, a gyengezöld berceles fölött, még ködlött a por, vastagon, akár a tej, sűrű fehérből szürkére hígulva a szélein. Köröttünk pezsgett a nyár. A síknak ereszkedő, hosszú szőlősorokon túl, két Jegenye közül már idelátszott a kálvinista templom nyomott kupolája. Óriási bronzcipó, amelyet az egész Alföld búzájából sütöttek..."