Egry József második élete [antikvár]

Egry József második élete „S élete, ha van élte még egy - a proletár utókoré?!" - vallhatta volna ő is. Egry József (1883-1951) hányatott élete a sajátos proletár-mtívészsors teljessége. Zsellérsorból küzdi föl magát „sic itur ad astra" - a csülagokig. De mily nehéz az út ide! Életében sok a megnemértettség, félremagyarázás. Pedig emberi tulajdonságai szikrázóan tiszták. A jellemtulajdonságok példái lehetnek, mint ahogy azok is. A mellette élők és a most alkalmi visszaemlékezésekben rája gondolók lekezelőn szólnak munkafegyelméről, senkit nem bántó szenvedéllyel űzött szórakozásairól, puritánságáról, szülőszeretetéről, hallatlan emberi becsületességéről, türehnéről, s a türelmet veszteti; ember lázongásairól, az üldözöttekkel való együttérzéséről, nem kifelé, de benső énjéből, kon-templatív személyiségéből fakadó igaz baloldaliságáról, igazságosságáról, világnézete tisztaságáról, humanitárius érzelmeiről. Munkafegyelme? - mindig rajzolrü keU, vallotta, és még a halála előtti napokban is rajzolásra szorította magát. Mindig és mindenre rajzolt, ami papír kezeügyébe került. Hagyatékában noteszlapok, felesége néhai iskolai irkái tiszta oldala, de csomagolópapír egyként megfelelt. A munkától csak akkor mentette fel magát, ha horgászott, vagy téli időben sakkozott. E két szenvedélyen kívül csak a munka izgalma fűtötte. Puritánságára mi sem jellemzőbb, mint a közismert történet. Amikor Keresztury Dezső, a miniszter hozza neki a Kossuth-díjat ő éppen horgászik. Beszólnak a stégre: Jóska bácsi, meghoztuk a Kossuth-díjat! - válasz nincs, majd újra, most már hangosabban: Jóska bácsi, meghoztuk a Kossuth-díjat!, újabb csend, majd még hangosabban: Jóska bácsi, meghoztuk a Kossuth-díjat!, mire Egry visszafordul, s csak ennyit mond: Pszt, harap! Vagy az, hogy az egyetemi tanár Pauler Ákos sógorral, a Horthy-korszak esküdt filozófusával soha nem kívánt találkozni, s nem is találkozott. Szülőszeretete annyira közismert, ma is csodaként emlékeznek arra a szeretetteljes együttesre, melyben a művész, a művészfeleség, a volt miniszter lánya és az egyszerű fejkendős zalaújlaki parasztasszony, a művész édesanyja, Höcs Kati néni együtt éltek. Sőt, a még végre nem hajtott - le nem írt, de megrajzolt - végrendeletben egy sírhelyen is kívántak nyugodni. Egyik legmegfogóbb képe az édesanyja és kevés faszobrai legszebbje ő, az édesanya.