Erdély [antikvár]

ELŐSZÓ Szép Erdély „Szép Erdély barna fürtű Leánya, hű anyám, Tekints az égi lakból Még egyszer vissza rám. Im elhagyott hazádon Pusztulat átka leng; Erdély ledőlt s fölötte Fiad keserve zeng." (Kölcsey Ferenc 1838) Igen, Erdély olyan, mint az édesanyánk. Nem ítél el, mert bár itt születtél, mégis elhagytad, azt sem aki nem itt született, s eddig még nem látogatta meg. Erdély, mint a drága édesanya, türelemmel és meleg szívvel várja minden tékozló gyermekét. Egyszer úgyis mindannyian haza kell, hogy érkezzünk, mert nem tagadhatjuk meg az édesanyánkat. S amikor végre hazaérünk, zokogva tör föl belőlünk minden, amit elkövettünk ellene, kínzóan fáj az érzés, hogy eddig miért nem jöttünk?! De Erdély nem korhol, nem kérdez, csak szeretettel fogad, hogy újra átölelhessen gyengéd törődéssel, hogy újra gyerek lehess édesanyád ölében. Talán ez az az érzés, ami mindannyiunkat mintegy óriási mágnes vonz újra meg újra haza, függetlenül a világnézetünktől. Még el sem hagytuk földjét, máris vágyódunk vissza. És Erdély, ez a csodálatos édesanya, újabb- és újabb titkokat mutat meg, egyre közelebb enged magához, kiapadhatatlan kincsekkel halmoz el. Mindegy milyen céllal érkezel, itt megtalálod amit kerestél; látnivalókat, hangulatokat, városokat, falvakat, barátságos embereket, vadregényes természetet. Könyvem ezekből kínál egy csokorra valót, mindenféle teljességre törekvés nélkül. A saját fotóim mellett a régi idők képeit is megmutatom, azzal a nem titkolt céllal, hogy elmélkedjünk az idő múlásán, elődeinken, a változatlanon és a változáson. Gyorsan rájövünk majd, hogy mi is csak átutazók vagyunk ezen a világon, s Erdély előttünk is valakinek az édesanyja volt, s utánunk is az lesz valakiknek. Bízom abban, hogy évszázadok múlva is magyar szó hallatszik a Hargitán, s hogy béke honol majd örökre, ezen a sokat szenvedett tájon. Nem titkolt célom - mint minden könyvemmel —, hogy utazásra csábítsak mindenkit, aki rájön végre, hogy édesanyja életében és halálában is a legbiztosabb pont, ahogy Gyulai Pál írja Erdély határán című versében: „Elzavart falucskák Kéklő hegyek alján, Madárfütty az erdőn, Vízomlás a sziklán! Érzem levegődet, Megállok a bércen, Erdély, szegény Erdély, Édes szülőföldem! S leborulok sírva, Mint a vándor gyermek, Ki édes anyjának Sírhalmán pihen meg."