Erdély fővárosa Európában [antikvár]

Fővárosunk: Kolozsvár ülök a 41-es buszon, a szerkesztőségből, a Korunktól jövet, franciáktól levetett (aradi műhelyben felújított) járgányon, nézek balra, a Fellegvár, jobbra, a Szamos felé, megszokott táj - de az ablakon, bent, az utastérben meglepő látvány, pontosabban szöveg figyelmeztet: „We seem to be young, in a very old Calaxy." Nem tudom, Stephen Baxter honnan üzen nekem Kolozsvárra, a már nem éppen, éppenséggel nem fiatalnak, meg azoknak, akik jogosan tekintik magukat az if]úsághoz tartozónak ebben a nagyon öreg (a román fordításban: távoli) galaxisban. A nagy múltú városban. Az idézetet, mint másokat is, románul, magyarul, angolul (szerzők szerint: Eminescutól Demény Péterig és az elsőkönyves Serestély Zalánig) a Kolozsvár 2015: Európa lf]úsági Fővárosa szervezői válogatták. A többit (más buszjáratokon) még nem olvastam, a Baxteré viszont nálam célba talált. És elgondolkodtatott, hogy hol is élek. Egyúttal a „főváros" szó jelentésén. Mert ugye tudjuk, régóta számon tartjuk - elődeink is ezt tették, Kós Károlytól és Cs. Szabó Lászlótól errefelé sokan, de évszázadokkal előbb is már, s ezt a tudatot erősíti bennünk Mátyás király főtéri szobra (Ö nem fejedelem, hanem dicsőséges király volt, aki - ha nem marakodnának rajta és a Fadrusz János alkotta szoborcsoporton - magyarokat és románokat összeköthetne)-, egyszóval Mátyás, utána Bethlen Gábor, Báthori István, Bocskay a város régi dicsőségét hirdeti. A fővárosi rangot, Erdély fővárosáét, függetlenül attól, hogy éppen hol regnált az erdélyi fejedelem, vagy hol székelt a Cubernium. Most viszont nem a múltról van szó. Mert nem a tudatalattinkban vagy tudatunk felszínén őrzött fejedelmi főváros hónapjait éljük, hanem a nemzetközileg nekünk ítélt fővárosét-az európai ifjúsági fővárosét; és ha kiérdemeljük, ha Kolozsvárnak szavazzák meg, pár év múlva Európa kulturális fővárosa lehet Kolozsvár. Ez pedig annak elismerése (felismerése) lehet, hogy Erdély és a közepén Kolozsvár - Európát is jelenti, jelentheti. Nem szétosztani kell magyar (és német!) múltra és (némelyek által kizárólagosnak sugallt) román jelenre - együtt lehet, kell építenünk a jövőt, a gyermekeinkét és unokáinkét, hogy újratermelt frusztrációk helyett az élhető város mindennapjaiban részesüljenek. Magyarként, aki magyar. Hol is állunk hát, hol élünk (netán fejlődünk) ebben a (fő)városban, kolozsvári (erdélyi) magyar, régebbi időkben részben német, újabban gazdagodó román hagyományok, történelmi emlékek, társadalmi és kulturális történések közepette? Közel ahhoz, amit Európának szoktunk nevezni, szeretnénk remélni? Leltárt készíteni inkább a múltról szoktunk, jelenünk alakulását többnyire siránkozva vesszük számba, nyilván nem alaptalanul. Kolozsvár a