Bővebb ismertető
BEVEZETŐ
Elöljáróban szeretném megköszönni a szerzőknek és a könyv előkészítésében dolgozó városházi kollégáimnak azt a nehéz, és több mint egy éven át tartó gyűjtő-, írói, szerkesztői cs rendszerező munkát, amely elengedhetetlen volt ahhoz, hogy ez a könyv megjelenhessen. Az előző évek könyvkiadási tapasztalataiból kiindulva mondhatom, hogy eddigi legnehezebb és legösszetettebb munkánk volt ennek a kiadványnak az elkészítése. Ugyanakkor hiánypótló jellegéből adódóan úgy gondolom, megérte, mert ismét gazdagodott Hatvan város megírt történelme.
Hiszen ezt a könyvet a kezemben tartva bátran kijelenthetem, ez közelmíjltunk történelme; ezek a hatvaniak cselekedetei. A mi korosztályunk és az előttünk járók közös emlékezetének részei, lokálpatriotizmusunk alapjai. Ugyanakkor hiszem, hogy a történelmet nemcsak megélni, hanem azt megismerni, abból tanulni, és cselekedeteink mozgatóerejeként használni is kell! Hatvan város története szüleink, sőt nagyszüleink, déd-szüleink, elődeink számtalan nemzedékének története.
A könyv maga arról szól, hogy milyenek is voltak eleink, mit tettek annak érdekében, hogy cselekedeteik által a mi generációnknak könnyebb sorsa legyen. Legyünk büszkék az ő tetteikre, és ez sarkalljon bennünket is!
Ez a könyv nem készült - mert nem készülhetett - a teljesség igényével, tekintettel a forráskutatás nehézségeire, de a szerzők mindent megtettek azért, hogy minél több részletre fényt derítsenek. Éppen ennek a kutatómunkának a nehézsége, szerteágazó volta adta az előkészítő munka rengeteg problémáját! Ugyanakkor elődeink munkásságának bemutatásával elénk tárja városunk társadalmának, politikai életének nagymervij változásait, amit a XX. század hozott településünk életébe. Részletesen foglalkozik Hatvan közigazgatási, közhatalmi, oktatási, közművelődési, vallási, egészségügyi intézményeinek történetével, vezetőinek megismertetésével.
A könyv olvasása közben megelevenedik előttünk az egykori Hatvan. Elődeink lakóhelye, tevékenysége, élete, ha csak pillanatképek formájában is, de visszaköszönnek a lapokról. Látjuk városunk ötven, vagy akár száz cwel ezelőtti lakóit, életük legfontosabb állomásait, cselekedeteik következményeit, nem megfeledkezve arról, hogy ők adományozták, ők is alakították azt a települést, ahol mi most élünk. És közben tudatosul bennünk, hogy milyen nagy a felelősségünk gyermekeink felé, hogy ne csak megőrizzük, hanem mi is jobbá tegyük városunkat, amelyet nekik adunk tovább.
A könyvet olvasva meggyőződésem, hogy a történelmünk iránt érdeklődők évtizedeken át forgathatják hasznosan ezt a dokumentumot.
Hatvan, 2007. május 12.
Dr. Fehér Oszkár alpolgármester