Hevesi Szemle 1989. április [antikvár]

Megújulás a katedrán Folyóiratunk e száma sokak számára izgalmas témakört taglal. A szerzők arra keresnek választ, hogy miként folytatódhatna — az eddiginél jóval gyorsabb tempóban — oktatási rendszerünk megújulása. A kétségtelen eredményeket egyikőjük sem vitatja. Kár is lenne, hiszen számos siker született. Ugyanakkor az is tény, hogy minden korszerű törekvés ellenére, a fiatalok zöme tájékozatlan. Különösképp aggasztó a helyzet az irodalom és a történelem tárgyak esetében. A literatúra jól-rosszul tálalt tudnivalóit valamilyen szinten elsajátítják. Az érettségin azonban kiderül, hogy nem érzik, nem értik a szépet. Legalább ilyen probléma az, hogy az alkotók üzenete nem jut el hozzájuk. Nem döbbennek rá, hogy legnevesebb tollfor-gatóink olyan katarzist kínálnak, amely tisztességesebb, egymás iránt megértőbb, segítőkészebb emberré gyúrja azokat, akik fogékonyak az efféle intelmekre. Elsikkadt a história nevelő jellege is. Holott — s ezt aligha lehet vitatni — múlt nélkül nem lehet se jelent, se valamirevaló jövőt építeni. El kellene érni, hogy az elődök elhomályosult arcéle markánsan rajzolódjék ki a tizenévesek előtt, hiszen hibáikból, tévedéseikből, esendőségükből okulhatnak, másképpen fogalmazva, olyan Ariadne-fonalat kaphatnak tőlük, amely eligazítja majd őket sorsuk labirintusában. Mindez csak akkor érhető el, ha igazi reneszánsz bontakozik ki a katedrán, ha ott is háttérbe szorul a középszerűség, amely szinte törvényszerűen kontraszelekcióhoz vezet, azaz eltorzítja azokat a kincseket, amelyek ott rejlenek valamennyi ifjú lelkében. Komoly veszteség ez, hiszen emocionálisan szegényednek rideggé, érzéketlenné, közömbössé, karriersóvárgóvá satnyulnak. Adjunk hát zöld jelzést az okos, a felkészült, a hivatásérzettől vezérelt pedagógusoknak, s akkor ők előítéleteiktől, óvatoskodásuktól megszabadulva, lényük varázsával bűvölik el a felnövekvő nemzedék tagjait. Kollégáink — s ez már gyakorlattá vált — alkalmanlként egy-egy középfokú oktatási intézménybe látogatnak el. A legutóbb az egri Dobó István Gimnáziumban jártak, hogy az előbbi szellemben tájékozódjanak, így térképezzék fel azt a sokrétű munkát, amit az itt szorgoskodó nevelők produkálnak. Beszélgettek a tanulókkal is, jelezve a sajtóorgánum törekvéseit, utalva azokra a képzőművészeti kiállításokra, amelyet a lap galériája rendez a megyei pártbizottság oktatási igazgatóságán, megelőzve azokat a nyilvános riportokat, amelyeknek szereplője volt — többek között Kovács Ádám rákkutató, a Cel-ladam feltalálója, Schirilla György természetgyógyász, dr. Hrabovszky Mihály orvos-ezredes, a hazai akupunktúra kimagasló személyisége, vagyis mindazok, akik megelőzték korukat, s küzdöttek az értelem diadalmaskodásáért. A szerkesztőbizottság tagjai bíznak abban, hogy az így formálódó kapcsolatok élővé, szorossá, maradandóviá válnak, növelve az olvasótábort, gyarapítva az értékes művek híveinek körét.