Honismeret 2018/6. [antikvár]

EVFORDULOK é Magyar László néprajzi gyűjtései A jeles terepmunkás születésének 200. évfordulóján Magyar László évfordulóját igencsak elkésett odafigyelés nyomán, az utolsó pillanatban, de mégiscsak számos méltó megemlékezés kíséri (az első október i6-án zajlott le az érdi Magyar Földrajzi Múzeumban több Magyar-leszármazott jelenlétében, majd születésnapján, 2018. november 13-án az MTA Könyvtárában, ezután tanulóévei helyszínén. Dunaföldváron, utóbb nevelkedése színhelyén, Tötömösön, végül decemberben az ELTE Savaria Egyetemi Központban, születési helyén. Szombathelyen került, illetve kerül sor megemlékezésekre, tudományos ülésszakokra). Magyar László szakmai-tudományos hozadéka, úgy véljük, mind a mai napig csak hellyel-közzel nyert kellő áttekintést, elemzést és értékelést. A kezdetek főszereplői, mindenekelőtt Hunfalvy János, akinek érdemeit persze semmiképpen sem csorbíthatjuk, hiszen nélküle talán nem is tudnánk arról, hogy létezett Magyar László, mégis azt kell mondjuk, hogy bár földrajzi-néprajzi-geológiai felkészültsége a kor legmagasabb szintjén állott, a monográfia (1859) kiadásához függesztett számos jegyzetében néha túlontúl is tudálékos, és az egyébként Magyar-féle nyers és szerkesztetlen szöveg gondozásában túllép az elfogadható határokon. A Magyar munkásságában, könyvében, hat naplókivonatában, illetve a fokról fokra előkerülő levelekben lapuló néprajzi ismereteknek a feltárását és értékelését lényegében csak Thirring Gusztáv kezdi meg könyvében (1937). Rónay Jácint szerzőtársa, az angol W. D. Cooley, majd Toldy Ferenc rövid ismertetésében (1858), és Hunfalvy János számos rövidebb-hosszabb írásában (1856-1874 között), az ő kapcsolatai nyomán pedig a német Petermanns Geographische Mittheilungen is számos közleményben, elsősorban földrajzi (Magyar szavával földirati) kérdésekre összpontosul a figyelem, a felfedezett folyók, hegyek, tájak és azok helymeghatározása körül folyik a vita, a népleírásokat pedig csak „ismertetik". Mi több, Sámi Lajos későbbi cikkében és könyvében (1874,1876), Thirring egy korai cikkében (1888), Jankó János rövidebb dolgozataiban (a Kongó név eredetével vagy a Fáró Szongó katarakta kérdését körüljárva, 1887,1888) sem a Magyar-írásokban feltáruló néprajzi ismeretek értelmezésével szembesülünk elsősorban, amelyet kiindulásul csakis a korabeli dél-afrikai utazók, illetve a Magyar után az általa meglátogatott vidékeken járók beszámolóival való összevetés alapján kellett volna elvégezni. Magyar László feltételezett arcvonásai, az Afrika-liutató testvéröccsének portréja felhasználásával rajzolta Kováts Árpád