Kisvárda - Vár [antikvár]

Kisvárda Szabolcs-Szatmár megye két jellegzetes tájegységének, az egykor mocsaras, vadvizekben bővelkedő, a Tisza árterét képező Rétköznek és a hordalékos homokdombokból álló Tiszahátnak a találkozásánál fekszik. A várost észak, kelet, és dél felől a Rétköz végeláthatatlan mocsarai övezték, melyekben tavak, vizenyős rétek, mocsári erdők váltakoztak kisebb-nagyobb szigetecskékkel. Az egyik ilyen kiemelkedő szigetecskén épült fel a kisvárdai vár, amely a középkorban magas világi és egyházi méltóságokat viselő Várdai család ősi fészke volt. A vár ma már egyetlen hírmondója azon váraknak, és várkastélyoknak, amelyek ezen a vidéken egykoron álltak, majd nyomtalanul elpusztultak (a kállói, ecsedi, vajai, csengeri, vámosatyai, nyírábrányi stb. várak). Az 1954-1960 között Éri István irányításával folytatott nagyszabású régészeti ásatásoknak köszönhetjük, hogy a vár és a korábbi település múltjára vonatkozó ismereteink részben bizonyosságot nyertek, részben pedig új eredményekkel gazdagodtak. Eszerint a kiváló természetföldrajzi adottságokkal rendelkező környék már az újkőkorban, de leginkább a réz- és bronzkorban megfelelő életfeltételeket biztosított az őskor emberének. Ezt bizonyítja az a gazdag leletanyag, amely az ásatások során Kisvárdáról és környékéről előkerült. Ezek közül a legjelentősebb Közép-Európa leggazdagabb karvédőtekercs-lelete (Jéke) és Európa mind ez ideig legnagyobb harcicsákány-lelete (Ajak.)