Bővebb ismertető
Kedves Olvasó! A könyv, amelyet most Ön a kezébe vesz, jól példázza az elmélet, a tudomány és a praxis egységének és elválaszthatatlanságának igazságát!
„A Komárom megyei Orvosnapok Közleménye" sorozat 1955 óta megjelent 14 kötetének szerzői kivétel nélkül a gyógyítás különböző területeinek kitűnő szakemberei, akik szakmájuk gyakorlatával összefüggő területeken szerzett tapasztalataikat, vagy ezekre a tapasztalatokra épített kísérletsorozatok eredményeit írták le, hogy megállapításaik segítségével hozzájáruljanak az orvostudomány már eddig is gazdag ismeretanyagához és az orvosi gyakorlat magasabb szintű folytatásához.
Komárom megyében az egészségügyi ellátás 25 éves fejlődésének mindig értékes emelője, serkentője volt orvosaink tudományos tevékenysége a felszabadulás utáni mostoha állapot ellenére - amelyek tudvalevőleg nem kedveztek a tudományos munkának - mégis akadtak szép számmal olyanok, akik kényszerítő szükségszerűségét látták annak, hogy beteg emberek érdekében a napi nehéz és fáradságos munkán tűi tudományos érdeklődéssel keressék a jobb, az eredményesebb gyógyítás útját! Ma már csaknem egy negyedszázad távolából jó érzéssel könyvelhetjük el azt a tényt, hogy a megye párt- és állami-, szakszervezeti vezetői felismerték, ösztönözzék és támogassák az orvosok körében kibontakozó tudományos igényű munkát, amely a munkaköri kötelezettségen, elvárásokon felül jelentkezve nemcsak ezeknek az orvosoknak a nagyfokú humanitását, hanem társadalmi rendünkhöz való pozitív viszonyulását is jelentette. Ennek különös jelentőséget kölcsönzött az, hogy orvosaink közül azok sem voltak kevesen, akik a tudományos munka helyett olyan magángyakorlatot folytattak, amely bőven kárpótolta őket az alacsony orvosi fizetésért!