„Lelkünkbe szíva magyar földünk lelkét” [antikvár]

HOZZÁTAPADÁS AZ ŐSI RÖGÖKHÖZ Nem véletlenül kapta ez a kötet címéül Sajó Sándor 1919-ben írt híres versének egyik sorát. A lánglelkű Ipolysági születésű költő trianoni gondolatai munkáltak bennünk, amikor a 2010-es évek derekán, többségében még egyetemistaként a Kárpát-medence elszakított tájain barangoltunk. S bár kezdettől fogva tudtuk, hogy különleges szabadidős tevékenységünk csak egy szűk, elhivatott réteg érdeklődésére tarthat számot, az elveszett haza adta benyomások és élmények arra ösztökéltek minket, hogy a látottakat megírjuk, és a magyar társadalom erre fogékony részének figyelmét a külhon kevésbé ismert kulturális-természeti kincseire és elmúlással dacoló magyarjaira felhívjuk. Ennek a korszaknak a lecsapódását, öt szerző négy év alatt keletkezett huszonegy írását foglalja össze kötetünk területi bontásban, nemzetrészenként külön-külön fejezetben. Ügy véljük, a különböző műfajban megalkotott munkákban közös, hogy mindegyikük az utókor számára is érdekes olvasmány lehet, legyen szó a kettévágott Tokaji borvidék túloldaláról, Kárpátalja elfogyó hegyi szórványfalvairól, Erdély legkeletibb hősi temetőjéről vagy éppen a Délvidék néma tömegsírjairól. Aki kötetünket kezébe veszi, sokat megtudhat a külhoni magyarság jelen állapotáról. Munkánk azonban nem törekszik a teljességre: nem tudtunk egyforma érdeklődést tanúsítani vala-