LXX - Hetven év - hetven írás [antikvár]

Szeme van a hiányra. Nem az élet tanította rá, ez a képessége már főiskolás korában megvolt. „A fal így üres" - mutatott a még kőművesnyers lakásunk egyik falára, aminek ürességével nekünk, új házasoknak addig semmi hiányérzetünk nem volt. Csak akkor lett, amikor néhány nap múlva Lajos egy nagy tekercs papírral állított be, s azt színére fordítva rajzszegekkel kifeszítette a falra. Az ugyancsak nyers vázlatról egy gyönyörű szarvas nézett le róla ránk. Talán Juhász Ferenc szarvasa volt, vagyis a „Szarvassá változott fiú ", akiről nem régiben egy főiskolai műelemző órán beszélgettünk. Ezeken az órákon többnyire Lajos vitte a szót: látta is, amiről legtöbben csak szavakat tudtunk mondani, így már nemcsak tanítványként, de - mintegy harminc évvel később -„tanárként" is meglátta liiányát és lehetőségét a még nem létező Szeged című folyóirataak, amelyből a szerzők és olvasók szembenézhetnek városuk és önmaguk figyelmességével, gondolkodásuk kiterjedtségével és mélységével; így többek közt azzal a helyzettel is, hogy fennmaradásáért segítséget kell nyújtani a nagy múltú Dugonics Társaságnak, kapcsolatot kell létesíteni a Szegedért Alapítvánnyal és a Somogyi Könyvtárral. Es még sok egyéb kérdésben érdemes a szavára hallgatni. Persze könnyű volt neki. A főiskolán képzőművészetből Vinkler László és Fischer Ernő, stíluselméletből Török Gábor, irodalomelméletből Hegedűs András voltak a tanárai. Békési Iwre (nyelvész, emeritus professzor)