Miskolci Galéria [antikvár]

wmBevezetőMiskolc képzőművészeti életét a 20. század második felében gazdag sokszínűség és sokszínű gazdagság jellemezte. Kiépült az intézményrendszer, amely fontos hátteret jelentett az alkotómunka, a bemutatkozás és az értékmegőrzés számára. Kialakultak a szervezeti keretek is, természetes módon magukon viselve a társadalmi-politikai elvárások és változások szomorú ellentmondásait. Erről a fél évszázadnyi időről valamelyest hiteles képet adni korunkban ma már természetesen csak a kultúra komplexitását figyelembe véve lehet és érdemes. A kutatóknak tehát majdan a létrejött művek, életművek, kiállítások és kiadványok, gyűjtemények és rendezvények számbavételén, művészettörténeti elemzésén túl figyelemmel kell lenniük a század állandóan változó történelmi, társadalmi, politikai körülményeire, a művészet fogalmának korhoz kötődő értelmezéseire, az értékteremtésnek a nemzeti és az európai kultúrán belüli összefüggéseire. Ehhez nyújthat szerény adalékot ez a Miskolci Galériáról szóló kötet is, amely a Miskolci Galéria létrejöttének és munkájának alábbi rövid történeti áttekintése mellett intézményeinek bemutatásával, eddigi igazgatóival készült személyes hangvételű interjúkkal, az eltelt időszak hazai kiállításainak teljes, kiadványainak és eseményeinek válogatott bibliográfiájával és sok képpel törekszik bemutatni a Városi Művészeti Múzeum eddigi múltját és mai napig gyümölcsöző gazdag tevékenységét.A nyitányt az 1948. október 2-17. között a Kossuth szálló kiállítási termében az Országos Magyar Képzőművészeti Főiskola Miskolci Művésztelepének Miskolc 25 éve a magyar festőművészetben" c. jubileumi tárlata jelenthette, melyet dr. Bóka László államtitkár nyitott meg. A katalógus-előszót a telep múltjára emlékezve Lyka Károly írta.' A rendezvény szelleme is jelezte, hogy a miskolci művészetben fontos szerepet szántak az itt élők a művésztelep és Nagybánya örökségének. A Csabai Kálmán (1915-1992) vezetésével szerveződő művészek-Imreh Zsigmond (1900-1965), Meilinger Dezső (1892-1960), Nyitray Dániel (1890-1971), KQaudinyi László (1904-?), Döb^ röczöni Kálmán (1899-1966) - ezt az utat képviselték.A Magyar Képzőművészek Szövetségének létrejöttével megalakult a megyei munkacsoport is, melynek első titkára Csabai Kálmán volt. Sokat tett a művészek presztízsének megteremtéséért, a művésztelep sorsáért, a helyi, megyei és országos kiáUítások megrendezéséért. Munkájának nyomatékot adott az is, hogy hosszú éveken keresztül tagja volt a Városi Tanács Végrehajtó Bizottságának. Az 1951-ben megrendezésre került Borsod megyei képzőművészek kiállítását később több is követte. Országos viszonylatban is fontos áttörést jelentett, hogy 1955-ben a Képzőművész Szövetség, a Hermán Ottó Múzeum és a Műcsarnok rendezésében megnyílt az L Miskolci Országos Képzőművészeti KiáUítás, amely az első nagyszabású, vidéken rendezett seregszemle volt. A kiálb'tást július 9-én Mihályfi Ernő népművelési miniszterhelyettes és Hajdú Rezső, Miskolc Város Tanácsa Végrehajtó Bizottságának elnöke nyitotta meg. Ez az országos tárlat, amelyen a magyar kortárs képzőművészet reprezentánsai is szerepeltek, több éven keresztül fontos vidéki fóruma volt a magyar képzőművészetnek és egyben elődje a későbbi országos kitekintésű, majd regionális-heljT fontosságú Téli Tárlatoknak. A kiáUításokat javarészt a Hermán Ottó Múzeum (Papszer 1.) épületében rendezték, bár a negyedik országos tárlat kapcsán már a kritika észrevételezte: El kell ismerni, hogy a múzeum termei, ódon falai, zegzugos beosztása, ha meghittségében történeti levegőbe ringatja is a látogatót, a képzőművészeti kiálHtásokra nem alkalmas." A nagybányai hagyománnyal szemben megjelenő újító fiatalok, Feledy Gyula (1928-2010), Vati József (1928), Kunt Erhő (1920-1994), Tóth Imre (1929-2004), Seres János (1920-2004) nemcsak festészeti formanyelvükben hoztak új színt a helyi képzőművészetbe, hanem egy eddig háttérbe szorult képzőművészeti technikának, a sokszorosított grafikának is műhelylehetőséget teremtettek. Elsősorban Feledy Gjoila vállalt ebben oroszlánrészt, aki krakkói tanulmányai nyomán e műfajban találta meg adekvát kifejezési lehetőségeit formanyelvi kísérleteihez, nagyfokú társadalmi érzékenységet tükröző mondanivalójához. A műhely köré az évek során egyre többen csoportosultak: Ágotha Margit (1938), Barczi Pál (1933-2004), Cso-hány Kálmán (1925-1980), Kass János (1927-2010), Kondor Béla