Mozaikok Csongrád város történetéből 1989 [antikvár]

Lőrinczy Gábor A Csongrád-várháti téglaégető kemence Régészeti adatok a középkori ipartörténethez Csongrád északkeleti határrésze a Nagyrét, amely hatalmas kiterjedésű, a Tisza és a Körös által közrefogott alacsony fekvésű terület. A múlt század utolsó harmadában elvégzett folyószabályozási munkák előtt a vízjárta terület két kiemelkedő magaslata a Várhátnak és Ellésnek nevezett dombhátak voltak, f 1. ábra.) A terület betelepítését, tanyásítását és aktív mezőgazdasági hasznosítását csak a szabályozás után kezdték meg. A terület lakhatatlanságát jelzi az eddig ismertté vált gyér régészeti leletanyag is. A várháti ásatás előzménye A legkorábbi adat, amelyet a területről és egyben a Várhátról ismerünk, 1863-ból származik. E szerint az 1855. évi tavaszi áradás idején a Tisza vize a Várhát oldalából egy boltozott üreget „alagutat" mosott ki.' Ez feltehetően a Várhát nyugati, morotva felőli oldalánál történhetett, ahol az áradáskor megnövekedett víz erős sodra jelentősen koptathatta a dombhátat. Amint a későbbiekben látni fogjuk az „alagutat" egy kemence boltozatos fűtőterével lehet azonosítani, aminek hamus, laza betöltését könnyen kimoshatta a víz. Minden valószínűség szerint ez az esemény élt tovább a csongrádiak emlékezetében. A régiségek és a régészet iránt érdeklődő Farkas Sándor szentesi gyógyszerészsegéd 1882-ben Csongrádon járva a Várhátra is ellátogatott. Erre feltehetően a csongrádiaktól hallottak alapján került sor.^ A Nagyrét benépese-dését követően, 1903-ban a Várháton tanyai iskolát építettek. A munkálatok során a domb tetején — véleményünk szerint az előzővel nem azonos — kemencére utaló nyomokat figyeltek meg.^ Közel három évtizeddel később, 1931-ben a Várháton keresztül vezető mezei út melletti telken, szőlőaláforgatás közben egy újabb kemence került elő. Csallány Gábor, a Csongrádvármegyei Múzeum igazgatója az objektumot feltárta, majd fotózása után visszatemette."^ (1. kép.) A következő, véleményünk szerint a negyedik kemencére 1936-ban a Csongrádot Csépával összekötő mezei út műúttá való átépítése közben bukkantak. Az út melletti árok vonalába eső kemencét Csallány Gábor feltárása és fotózása után a további munkálatok megsemmisítették.' Csallány az általa feltárt kemencéket középkori fűtőalkalmatosságnak határozta meg.« Csallány Dezső és Párducz Mihály a visszatemetett kemencét, vagy egy újabbat akart 1959 őszén feltárni. A néhány napos szondázó ásatás azonban eredménytelennek bizonyult, mivel néhány szórványos szarmata kerámiatöredéken kívül mást nem találtak. Csallány Dezsővel ellentétben, aki a kemencék készítését és használatát a hun kor idejére tételezte fel, Párducz Mihály középkori fűtőkemencének tartotta a