Bővebb ismertető
Előszó és bevezetés, személyes elhívás a KOMT történetéhez
„Én vagyok az Út, az Igazság és az Élet, senki sem mehet az Atyához, csakis énáltalam." /János 14:6./
13 éves koromban vált tudatossá, hogy a Kegyelem Útja számomra Jézus Krisztus. Ö az én Utam és Életemnek Ura.
Ekkor már túl voltam a második világháború borzalmain, féléves svájci tartózkodáson, s az első Baár Madas-i gimnáziumi éveken, az első államosítási hullám után, de egy hittanórai helyettesítésen személyesen szólított meg az Ige: Ingyen Kegyelemből" élsz és vagy itt. Ez a Kegyelem vitt és segített bejutni az Orvosegyetemre, vitt el végzés után a kutatói pálya helyett és mellett a kőbányai nyomortelepre, körzeti orvosi helyettesként, mint fiatalasszony és orvos, majd indított el a „Sárga Ház"-ban (O.P.N.I.) elmebetegek közötti szolgálatra, és teljesült a vágyam, hivatásom lett a teljes emberrel való foglalkozás - gyermekkortól a felnőttkorig, illetve a halálig - s nem csak a testi betegségek orvosa lehettem, hanem a test és lélek gyógyítója is. Hiszem, hogy az Úr Jézus tanúja, és szeretetének közvetítője lehettem így a betegek felé.
Az Út a házasságomon és anyaságomon át hivatásom gyakorlása közben, a hitem megélésének útján át vezetett a lipótmezei elmeosztályon, majd a Csepeli Mentálhigiénés Intézeten át, s eközben a Református Iszákosmentő Misszión, s a Csepeli Hospice - Palliatív Osztályon vitt keresztül a Hajléktalan Misz-szióig, eszközként nyújtva a mentálhygiénia, a pszichológia- és a pszichoterápia gyakorlatát.
A tudatos elhívásom a mentálhigiénés feladatokra mégis a Keresztény Orvosok részére 1981-ben Drezdában megrendezett Nemzetközi Kongresszus alkalmával történt, amikor Magyarországról résztvevő négy orvos testvéremmel együtt indítást kaptunk az országunkban élő és működő keresztény orvosok ösz-szegyűjtésére. Ugyanezen év őszén alakult a Református Iszákosmentő Misszió ahová, mint pszichiáter konzíliárius kaptam meghívást, s a mentálhygiénés intézeti feladataim megoldásában ezt követően egyenrangú gyógymóddá vált a pszichoterápia és a misszió.
A közös munka a rendszerváltást követő évben a Schladmingi Nemzetközi Kongresszust követően vezetett eredményhez.
1989-ben megalakult a Keresztény Orvosok Magyarországi Társasága. Ennek ekiöke Dr. Drenyovszky Irén, (aki a következő évben beválasztást nyert a Keresztény Orvosok és Fogorvosok Nemzetközi Szövetségének (I.C.M.D.A) vezetőségébe, képviselve hazánkat és a Közép-európai régiót). Al-