Múzeumkerti kalauz [antikvár]

Előszó A Magyar Nemzeti Múzeum kertjében 2013 óta egy sztélé hirdeti, hogy az épület és környezete nemzeti emlékhely. Ott szerepel történelmünk azon helyszínei között, amelyek kiemelkedően fontosak Magyarország számára. A múzeum épülete őrzi a történelmi ország múltjának örökségét, kertje pedig 1848 forradalmi napjának felemelő emlékét. A Múzeumkert nem egyszerű közpark, hanem sokkal több annál: a nemzet kertje. Sőt, Európa egyik, talán apró, ám mégis különleges, hosszú emlékezetre számot tartó kertjéről beszélhetünk. A Múzeumkert része nemzeti identitásunknak, ahol felidézhetjük azt is, ami összeköt minket, magyarokat. A kertet természetesen nem lehet a múzeum épülete nélkül értelmezni. Olyan a viszony közöttük, akár a drágakő kapcsolata foglalatához. Az 1850-es évek első felében a sajtóban és a közbeszédben sokszor hangzott fel az óhaj és a vélemény, hogy a szép és impozáns múzeumpalotának méltó környezet jár. E célra országos közadakozás indult abban az időszakban, amelyről a történészek, mint a passzív ellenállás koráról szoktak beszélni. Azonban, ha nemzeti ügyről volt szó, nagyon is aktív volt a szűkebb és a tágabb pátria, és a nemzeti ösz-szefogás egyik szép eredménye lett a pesti Múzeumkert. A 19. század végén, a dualizmus korszakában egészen 1902-ig, a Parlament épületének átadásáig a Múzeumkert számított a nemzet központi terének, hiszen a felsőház a múzeum épületében, a képviselőház pedig a kert közvetlen szomszédságában, a mai Olasz Kultúrintézet épületében tartotta üléseit. A dualizmus időszakának minden politikusa megfordult itt, és, ha nem is mindig Lotz Károly: A jövőbe vetett hit erényalakja, a Magyar Nemzeti Mttzeum díszlépcsöháza (Vári Ágnes graftkai átdolgozása) Ültek le a kerti padokra, de nem egyszer megálltak a parkban megbeszélni az országgyűlés két háza között az éppen aktuális politikai kérdéseket. S voltak olyan híres magyarok, akik csak pihenni jártak ide, ahogy például Arany János, akiről nem igazán ismert ez a részlet, hiszen arról szólnak az életrajzi munkák, hogy idős korában a margitszigeti fák alatt szeretett üldögélni. Darnay Kálmán Arany Jánosra emlékező írásából azonban kiderül, hogy az idősödő költőóriásnak a Múzeumkert is kedvelt pihenőhelye volt: „Az élete alkonyát tipró Arany jánosnak az árnyat vető margitszigeti tölgyeken kívül még egy szívéhez nőtt pihenőhelye volt, a Múzeumkert mellékbejáratánál - a mai Széchényi Ferenc-szobor szomszédságában - nyújtózkodó lóca." A Nemzeti Múzeum kertjéről egészen 1955-ig általában csak hírlapi tudósítások, tárcák születtek, az első önálló történeti összefoglaló Fejős Imre múzeumi ismeretterjesztő füzete volt Százéves a Múzeumkert címmel. A kötetet 1962-ben újra kiadták, majd 1980-ban a Nemzeti Múzeum főigazgató-helyettese, a múzeum történetével behatóbban foglalkozó Kerek József egy újabb, immár bővebb írást publikált a kert múltjáról. A harmadik önálló kiadvány, a Tájak-Korok-Múzeumok füzetek sorozatban látott napvilágot 1999-ben Börcsök Erzsébet tollából. Jelen kötet, amelyet most kezében tart az Olvasó, a Nemzeti Múzeum főmuzeológusának, Debreczeni-Droppán Bélának másfél évtizedes kutatásait foglalja össze. Kollégánk 2005 óta publikál rendszeresen a Múzeumkert történetéről, és nem kis részben az ő kutatásai segítették elő 2016-2017 között a Múzeumkert rekonstrukciós terveinek megalkotását, és tudta a Nemzeti Múzeum 2017-2019 között elvégezni a kert megújításának és helyreállításának munkálatait. A megújult és ismét régi pompájában előtűnő Múzeumkert