Pusztai szélben [antikvár]

Részlet a könyvből:"Tavaszi szél vizet áraszt...Kora tavaszi bódultság, szemhunyorgató fényözön.Folyton zúgó, könnyfakasztó, mindent megtépázó szelek.A magasban vadlúd csapatokat simogatnak a fellegek.Hosszú V betűik énekelve hullámzanak észak felé.Lejjebb nyári ludak szállnak párban, s a nász izgalmábannagyokat kiáltanak. Már a költéshez készülődnek.A lábamnál kékes vadvizek habtajtékos partja.Játszik a fény a nádassal, felizzítja, majd hirtelen elhamvasztja.Fehér tanyát ölelő pendülő vetésben vadludakóriás csapata gügyög kedvesen.Távolabb a szántás fekete barázdáit fehér sirályok díszítik.Az égnél fényesebb, finoman borzolt vizekben járok,selyemfényű iszap kavarog nyomomban.Bokáig süppedek benne, mordulni sem tudok, csak állokföldbe gyökerezve, mint a távoli fehér törzsű nyárfák.A szélroham megragad, rángat, de nem tud feldönteni,pedig érzem nekemfeszülő hatalmas erejét.Zúgásában mintha a természet lelke áradna szétfenségesen hömpölyögve, átjárva minden sejtemet.Mohón szívom magamba a nyers föld szagát,a Nap perzselő tüzét, s a madárhangok különös dallamát.Érzem ebből a földből nőttem ki, hozzá köt minden,egy vagyok vele és ezzel a tomboló, folyton változó,megújuló hatalmas természettel.Kelemen-szék, 1976.március"