Rudna I. [antikvár]

1. Bevezetés 1.1. A település fekvése, település- és népesedéstörténeti, valamint a mai nemzetiségi és vallási viszonyok Rudna, a járási székhelytől, Rozsnyótól alig 4 kilométerre nyugatra, a Csetnek felé vezető főút mellett terül el. Pontosan a nyelvhatáron fekszik, a tőle nyugatra fekvő Rekenyeújfalu már szlovák. Enyhén délkeleti Irányban Berzétével, délről pedig Körössel határos, mindkét település magyar többségű. A település az emiftett három faluval, valamint a járási székhellyel állt szorosabb kapcsolatban. Nagyon sokan házasodtak be Rudnára a három faluból, de fordítva ez már kevésbé volt jellemző. Rekenyeújfaluval, valamint Kőrössel élénkebb volt kapcsolata, mivel e két településről sokan keresték kenyerüket a rudnai vasércbányában. Rudna bányásztelepülés 1243 után keletkezett, mint a berzétei uradalom része. Első okleveles említése 1291-böl való, akkor Rodna néven szerepel. A falu eredeti lakossága valószínűleg szláv nyelvű lehetett: "Nevét a vaskő-hányás-tól vette, ettől a szótól: 'ruda', mely magyarul vaskövet jelent. Innen is kitűnik, hogy lakói eredetileg tótok lehettek, de ma már a magyar nyelvet beszélik, jóllehet a környéken tótul beszélnek. ( ) Tulajdonképpen ösi lakossága csak 19-20 telkes gazdából állott, a többiek betelepedett s meghonosodott vidéki bányászok" (Batta 1891, 15). Rudnán és környékén a 13. században már bányásztak ezüstöt és aranyat, míg a vasérckitermelés kezdeteit - ahogy arra lla Bálint is rámutat - csak az újkorra tehetjük: "A vidéken sok a bányakincs: az Ákosok részére 1243-ban kelt adománylevél a tájon bányászható ércet, főleg aranyat és ezüstöt, külön említi s adományozza. A nemes ércnek jórésze Rudna területére esett, aranybányái 1331-ben, ezüstbányái pedig 1589-ben szerepelnek az oklevelekben, vasbányászata inkább az újkorban emelkedett jelentőségre. A hely neve szerint is az ércnek köszönhette keletkezését. Legkorábban 1291-ben fordul elő, azaz települése az 1243-as adományozás után nyilván mindjárt megindult. Első lakói kétségkívül bányászok voltak " (lla 1946, 346). A falu lakosságát a középkorban és később is több nemzetiség alkotta. Jelen voltak a németek (elsősorban bányászok), a szlávok, köztük rutének, leginkább pásztorok és az egyformán pásztorkodó és földet is művelő magyarok. Utóbbiak száma a török pusztításai idején emelkedett meg, mivel az ország déli részeiről sokan menekültek erre a vidékre. Ezt követően - a török kiűzése után - ismét érkeztek a településre szlávok, valamint németek (bányászok) és magyarok is. A település fokozatosan magyar jellegűvé vált, s ezt a jellegét többé-kevésbé mind a mai napig megőrizte.