Bővebb ismertető
Nagy örömmel vettem tudomásul, hogy ismét megjelenik egy a század első felében rendszeresen kiadott könyv a cím- és névtár. Ez a mű egy valóságos kis adatbankul szolgált az olvasók számára. Éppen ezért állandó használatra készült, amelyet nap mint nap forgatva a lakosság megismerhette a város gazdasági, kulturális életét éppúgy, mint a Sopronban működő hivatalok, intézmények felépítését, működését. Köszönet illeti a Metalon Manager Iroda Kft. munkatársait azért, hogy felismerték egy ilyen kiadvány szükségességét és vállalkoztak a megjelentetésére.
Városunk a korábban tapasztalt helybenjárás, háttérbe szorítás után ismét fejlődésnek indult. Az itt lakók száma már megközelíti a hatvanezret. Az országgyűlés határozata alapján Sopron ismét az évszázadokon át kivívott és őrzött rangjának megfelelő helyét foglalhatja el a magyar városok sorában, hiszen a megyei jogú státus elnyerésével megszabadult végre a megyeközpont bábáskodásától. S
opron főleg a kedvező nyugati fekvésének köszönhetően a vállalkozók, a vállalkozások kedvelt területévé vált és a világkiállítás közeledtével még inkább azzá válhat.