Székelyföld 2017. május [antikvár]

Ágh István SZÉKELYKEVEPétervárad s Kalemegdán után, nagy történelmi pusztaságon át közelítjük naplemente felől kelet népét, s kérdezi a sofőr, ez az út visz Szkorenovác fele? goszpodine! erre Székelykeve? hajt valami tudatalatti vágy, odahajló erős kíváncsiság.Nemhogy mint gyenge szórvány veszne ki,a féreg a gyökeret kedveli,bár megmaradni még Hungaricum,így kevésbé anakronisztikus,minket meg elragadt az utazás,mint egy szerelmes elhatározás,itt még vigasz, mi másutt kései,s a gyűlölet villantja késeit.Kukoricások tengerén hajóz Aracs romja, de csak mi haladunk, a büszke nyugat alkonyában épp kezdi kelet mennybemenetelét, mielőtt árnyékká lesz az anyag, fölragyog, mint a valódi arany, olyan sárga Kugotov^icz Manó térképe is, mint a sárgarigó.Vármegyékből font babérkoszorúm helyett gerenda, csalán verte rom, szúrós koromszag, mintha a tüzet tegnapelőtt oltották volna el, akkor még ez a lapos Pancsova