Bővebb ismertető
Ködöböcz József emlékének ajánljuk a Széphalom évkönyv 13. kötetét. Ismét gyászunk van, ismét végső búcsút kell vennünk a Kazinczy Ferenc Társaság egyik meghatározó tekintélyű alapító tagjától, kiváló munkatársunktól, aki már évkönyvünk első kötetében is szerepelt neveléstörténeti tanulmányával, s aki az évek során hét figyelemreméltó publikációval gyarapította közleményeinket. Életének 90. esztendejében is lankadatlanul munkálkodva 2003. június 13-án hunyta le örökre szemét, befejeződött a példás és jelentős életpálya. Készültünk születésnapjára, összeállítottuk szakirodalmi tevékenységének bibliográfiáját, volt tanítványai és | munkatársai köteteket szerkesztettek tiszteletére, de ő ezt nem várhatta meg. Mintha el akarta volna kerülni az ünneplést, mintha munkaképességének teljében kívánt volna elköszönni. 1913. november 1-jén született a Bereg megyei Vámosatyán serény és szegény földműves családban. A falu papja és tanítója felfigyelt a tehetséges fiúra, s útnak indították a sárospataki református kollégium felé, ahol hamarosan megérett életküldetése. Patak az ifjú Ködöböcz József számára nemcsak a paraszti sorból való társadalmi kiemelkedés lehetőségét adta meg, hanem hivatását is meghatározta. Kevesen szolgálták olyan elkötelezettséggel a magyar falu műveltségbeli emelkedését, mint ő. A gimnáziumot és a teológiát elvégezve lelkészi képesítést szerzett, de emberi és szellemi adottságait felismerve elöljárói a tanári pályára szánták, a sárospataki református tanítóképző intézet pedagógia tanszékének megszervezését bízták rá. Négyéves szegedi egyetemi tanulmányok során sajátította el az ehhez szükséges ismereteket és képzettséget, s 1942-től a tanítók tanítója lett, meghatározó vezető személyisége a pataki nevelőképzésnek. 1979-ben történt nyugalomba vonulása után is őreá tekintettek eligazításért egykori munkatársai és tanítványai, hatása messze túlterjedt az intézmény falain. Közéleti szerepvállalása, módszertani és művelődéstörténeti kutatómunkája, publikációs tevékenysége által széles körben hintette szét tudását, az értelmiségi felelősség- és hivatástudat magvait. Szerepet vállalt a Kazinczy Ferenc Társaság (1985) és a Magyar Comenius Társaság (1986) megalakításában, munkájában, utóbbinak 1994-től haláláig elnöke volt. Évkönyvünk 13. kötetének írásaival Ködöböcz József emléke előtt tisztelgünk. Megidézzük a nagyságos fejedelem, II. Rákóczi Ferenc alakját szabadságharca kirobbanásának 300. évfordulóján. Adalékokkal szolgálunk Kazinczy Ferencnek, korának és utóéletének tényeihez, értékeléséhez. Közleményeket publikálunk az irodalom, a helytörténet, a néprajz, a művelődéstörténet témaköreiben. Tájékoztatunk a Kazinczy Ferenc Társaság háza táján történtekről, kapcsolatainkról, s tematikánkban nyitni próbálunk a környezetkultúra kérdései előtt. Versekkel oldjuk az értekező írások sorát. Örömmel teremtünk fórumot munkatársi gárdánk számára, miután támogatóink révén évkönyv-sorozatunk folytatásának lehetőségét sikerült ismét biztosítani. Ködöböcz József életpéldája ösztönöz bennünket munkánk folytatásában. Ahogy Kazinczy tanítja: „A szép tettek közösök mindazokkal, akiknek szívekben a jónak érzése nem idegen"