Bővebb ismertető
A BIZTOS KEZDET PROGRAM ELŐZMÉNYEI, A HAZAI BEVEZETÉS SAJÁTOSSÁGAI 1
1. A Biztos Kezdet Program országos elterjesztése 1.1 A program előzményei Angliában
A Sure Start Program az Egyesült Királyságban a gyermekszegénységet és a gyermekek társadalmi kirekesztettségét kívánja visszaszorítani. Középpontjában a hátrányos helyzetben lévők, így pl. a migráns csoportokhoz tartozó családok állnak, akik sok esetben nem teljes körűen tudják igénybe venni a különféle szolgáltatásokat.
A Sure Start program 1999-ben indult az Egyesült Királyságban. A programot lépcsőzetesen vezetik be, jelenleg a hatodik szakaszánál tart. Az eddig eltelt időszakban 500 helyi Sure Start kezdte el működését, amely négymillió hátrányos helyzetű gyermeket, vagyis a 4 év alatti, szegénységben élő gyermekek egyharmadát érte el. A program két fő iránya:
• a gyermekek testi, értelmi, érzelmi és szociális fejlődésének elősegítése, egészségének védelme, képesség- és készségfejlesztése, valamint
• a család mint közösség erősítése, támogatása.
A Sure Start Program tehát különös figyelmet fordít arra, hogy a gyermekek jólétét, egészségét születésük előtt és után egyaránt biztosítsa. Ennek érdekében helyi Sure Start programokat hoznak létre, melyek
• javítják a 4 évnél fiatalabb gyermekek családjainak nyújtott szolgáltatások elérhetőségét, minőségét, valamint
• a helyi programokból leszűrt jó gyakorlati megoldásokat elterjesztik azok körében, akik kisgyermekek számára biztosítanak szolgáltatásokat.
Az angliai tapasztalatok közül a következők a legfontosabbak: a programok az érintett családok aktív részvételével a helyi közösségre épülnek, a szakemberek széles körének közreműködését igénylik és szoros együttműködésben valósulnak meg. A Sure Start programok erős központi szakmai irányítás mellett is rugalmasak, sokszínűek és a szükségleteken alapulnak.
' Készült a szakértői munkacsoport anyagai alapján. A szakértői munkacsoport tagjai: Dá-vidné B. Hidvégi Julianna, Eszik Zoltán, Hallgató Éva, Ferenczi Gabriella, Nyerges Tibor, Sidlovics Ferenc.
A BIZTOS KEZDET PROGRAM ELŐZMÉNYEI, A HAZAI BEVEZETÉS SAJÁTOSSÁGAI 9
S'! f I ¦
¦1