Veszprémi Történelmi Tár 1989. II. [antikvár]

ELŐSZÓMi lesz velünk? Ezt a kérdést kell feltennem magamnak szigorúan a múzeumra gondolva amikor újra köszöntöm az Olvasót. 1989 novemberét írjuk, rögzítem a hiteles dátumot a történeti hűség és dokumentáció kedvéért. Mire az Olvasó kezébe veszi múzeumi tudományos folyóiratunk legújabb számát, 1990 tavasz lesz. De vajon lesz-e akkorra még múzeum? Hihetetlenül gyorsan változik minden körülöttünk. Reméljük, tán a jövő nemzedékei értékelik: ebben az ellentmondásos, helyenként fenyegető tempójú évtizedben s annak is a végén nekünk volt bátorságunk nem az elillanó értékű és súlyú, hatalmi küzdelmekben görcsülő politikával foglalkozni hanem következetesen vállaltuk és végeztük eredendő feladatainkat: múltunk kutatását, emlékeinek megőrzését és bemutatását.Ezt igazolják folyóiratunk e számának főbb fejezetei is. Hiszen a régészek feltáró munkája során pl. egy honfoglalás-kori temető értékes leleteit mentettük meg és mutathatjuk be. Márpedig a magyar honfoglalás valahogyan nem kedvelt területe volt - no nem a szaktudománynak hanem a politikának. Az abszurditásba hajló félelem baráti és testvéri szomszédaink reagálásától odáig vezetett, hogy minden nacionalistának tűnt, amit magyar volt. (Miközben körülöttünk hatalmas morva és dák birodalmak nőttek ki a semmiből, maguk alá gyűrve minden más nemzetiségű történeti emléket.)Vagy van-e állandóbb érzelem a hazaszeretetnél? S van-e cselekvésre késztetőbb? Pedig napjaink botcsinálta politikusai mindenre hivatkoznak csak éppen erre nem amikor cselekvésre hívnak. Thury Györgyöt akiről nagyívű munka olvasható a kötetben nem kellett hívni. Számára a haza szeretete és védelme azonos értékű, felismert és megélt fogalmak voltak, s ha nem is tudta gondolatait s érzelmeit szép és szószátyár dikciókkal kifejezni, hát annál hatásosabb volt lovasrohama vagy éppen híres kardvágása.Más világban s más körülmények között áldozták életüket vagy áldozták fel őket azok a veszprém megyeiek, akik a doni csatamezőn maradtak örökre. Négy évtized ki nem mondott, de a nemzetben mindig is ott lappangó s éppen ezért a mindenkori ügyeskedő politikán átlátó népi megítélést fogalmazott pontos tények alapján pontos mondatokba a történész: mindenki áldozat, akit szándéka, akarata ellenére, megtévesztő demagógiával kényszerítenek embertelen cselekvésre.És a sort még folytathatnánk e vékonyka kötet más írásainak a megemlítésével. De hát végtelen ez a lista, hiszen szerte az országban, számos múzeumban, tudományos intézetben születnek ilyen indíttatású tudományos művek.A tudományos szó ne tévesszen meg itt senkit. Ez a megvalósítás igényességét, magas szintjét jelenti. A lényeg nagyon is hétköznapi: a bizonytalan jelenben felmutatni a biztos múlt értékeit, hogy a jövő is létrejöhessen. Reménykedjünk benne.DR. PRAZNOVSZKY MIHÁLY