Jet ski, a husky [antikvár]

Ez a könyv egy nevető kutyáról szól. Egy kutyáról, akit nem akartam megszeretni. Kezdjük azonban, ahogy rendesen szokás: a kályhától. A kályha pediglen most - makadámköves utcáival, muraközi szódáslovaival, fapallós Tisza-hídjával - emlékeim mélyére süppedt szülővárosom: Szolnok. Igaz, kissé ódivatú, samottbéléses de azért kályha. A mi kályhánk. Első kutyakalandomat, négyéves lehettem, ott éltem át, közel a Hajadon utcához, ahol laktunk, nem messzire a Zagyvától, hol telente mi, kiskölkök, szánkóztunk. (A befagyott vízen egy jó ródlival könnyedén át lehetett siklani a túlsó partra.) Az utak akkoriban, kevés kivétellel, földesek voltak arrafelé, s ha eső hullott sárosak, no meg hepehupásak a beléjük szántó kerekektől. Gyerekként sokat csavarogtam a környéken, ugyanis nem jártam óvodába, így nagyobb lehetőségem nyílott erre, mint hasonszőrű társaimnak. Egyik ilyen kóborlásom „gyümölcse" volt ezen kutyához köthető „élményem" is, mely egész életemre kihatással lett, hiszen még e szent percben is, fél évszázad távolából, oly élesen emlé-