Bővebb ismertető
Az eltelt évezredek során sok minden kiderült az emberiségről, sokféle tulajdonságát, érdekes oldalát feltárták: egy jellemzőjej azonban sosem merült feledésbe. Az emberek ugyanis már az őskortól szerettek játszani: ez nem jellemzően a gyermekek előjoga volt, és ezt a mai napig megőrizte.
A játékok ugyanis manapság már nemcsaka gyermekek fantáziáját mozgatják meg, habnem igen komoly iparág foglalkozik a felnőttek játékaival, és az ehhez kapcsolaos szenvedéllyel.
Amíg a gyermeket a játék a fantázia birodalmába viszi, addig a felnőtteket elsősorban a játék kiszámíthatatlansága vonzza, vagy éppen ellenkezőleg: a tökéletes logikai felépítmény, ami egy-egy játék megnyeréséhez szükségeltetik.
A játék egyik legjellemzőbb képviselője, egyben könyvünk tárgya is: a kártya. Ez az a játék, amelyet az ókor óta hol titkos jóseszközként, hol pedig sezrencsejátékként és logaikai játékként is űzik, a világ minden táján, számtalan kártyafajtával és változatban.
Az alábbiakban kis betekintést nyújtunk a kártya történetébe, valamint a világon ismert legjellemzőbb kártyafajták felépítésébe és a vele játszható játékok szabályaiba. Könyvünk végén pedig az előforduló vagy a kártyákkal kapcsolatos jellemző kifejezésekből is szótárt mutatunk be.