A lexikai fokozás [antikvár]

Bevezetés K fokozás (komparáció) jól ismert, régóta és széles körben használt nyelvészeti szakkifejezés, amely a különböző nyelvek grammatikai rendszerét leíró, a leírás tárgyát képező természetes nyelvet más és más elméleti alapról megközelítő nyelvtanokban általában a melléknévfokozás jeleinek, a jelezéshez kapcsolódó jelentéstartalmaknak a bemutatására szolgál (vö. pl. Collins 1990: 85-89, DUDEN-Gram-matik 1984: 306-309, Engel 1991-2: 560-571, Gvozgyev 1973: 233-238, Helbíg-Buscha 1972: 272-274, Jung 1961: 407-420, Kovács - Lázár 1994: 137-141, Kurze Deutsche Grammatik 1982: 60-2, MMNY 1976: 188-189, MMNYR 1970: 523, Papp 1968: 292-4, Pete 1988: 262-75, Quirk-Greenbaum 1973: 114-8, Uzonyi 1996: 525-532). A leíró nyelvtanok többnyíre utalnak a nyomatékosítás, a fokozottabban megnyilvánuló intenzitás kifejezésére szolgáló olyan nyelvi eszközökre ís, amelyek nem tartoznak a szorosabban vett fokjelek közé (vö. különösen Collins í. m.: 89-100, Engel í. m.: 297, Helbíg - Buscha í. m.: 274-275, 431-432, Jung i. m.: 409, 410, 413, 475, 595, MMNY: 63-64, 276, 277, 285, 291, 510-513, MMNYR: 92-93, 147, 327, Papp í. m.: 599-600, 607, Pete í. m.: 296, Quirk-Greenbaum i. m.: 126-128, 214-220, 427, Uzonyi í. m.: 359, 521, 937), de a lexikai fokozás egységes szemléletű bemutatása hiányzik a különböző nyelvek leíró nyelvtanaiból. Erre vonatkozó törekvés csak angol leíró nyelvtanban (pl. Quirk-Greenbaum i. m.) tapasztalható. A lexikai fokozás szakkifejezést (amelynek azonos motivációjú ekvivalense a lexikális fokozás terminus technicus - vö. Szűcs 1999: 179) Pusztai dolgozatából (1997) vettem át. Azok a nyelvészek, akik a fokozó értelem kérdését a lexikológia és a szemantika oldaláról közelítették meg, különféle kifejezéseket használtak az általánosabb értelemben vett fokozásnak mint nyelvi jelenségnek a megnevezésére. Az Apreszjan, Melcsuk, Zsolkovszkíj, Ubín nevéhez fűződő moszkvai iskolában kidolgozott szemantikai elmélet, illetve az elmélet alapján készített szótárak írói vagy a Magn paraméter kifejezést (vö. Apreszjan 1995, Zsolkovszkíj - Melcsuk 1967, 1968, Melcsuk 1974, 1997), vagy - a nyelvi jelenség körébe tartozó nyelvi eszközök összefoglaló elnevezéseként - a magyar fokozó értelmű szókapcsolatoknak. megfelelő kifejezéseket (ycujiumejibuoe cjiosoconemaHue, verstärkende Wortgruppen - vö. Ubín 1995, Szuscsínszkij 1997) használták, amely kifejezésekhez közel áll, de csak a fokozó elemre utal az angol megfelelő (lexical intensfiers - vö. Ubín í. m.) ís. Austerlítz, aki a Zsolkovszkíj - Melcsuk elmélettől függetlenül foglalkozott a fokozó értelem jelölésének általánosabb kérdéseivel, a jelenséget a közismert, gyakran használatos abszolút szuperlatívusz kifejezésseljelölte (vö. Austerlítz 1992, Kicsi 1996).