Bővebb ismertető
Ez a könyv a Nemzetközi üzleti szószedetek (International Business Glossaries) című sorozat része, amely az elmúlt években több nyelven is megjelent. Az angol szöveget lengyelre, csehre, románra, oroszra, ukránra, arabra, franciára, spanyolra, németre és olaszra is lefordították vagy lefordítják a magyaron kívül.
A szövegbe felvett és értelmezett szavakat a szakosodott európai és észak-amerikai pénzpiacok és pénzügyi szolgáltatások széles köréből merítettük, és feltételeztük, hogy a nemzetközi kereskedelmi és pénzügyi tárgyalások, szerződéskötések során jól jöhet ismeretük.
Bár harminc évig tanultam, illetve gyakoroltam a jogtudományt, remélem, hogy a válogatás során sikerült megfelelő egyensúlyt teremtenem a jogi szavak és kifejezések, valamint az egyéb üzleti területeken, a számvitelben, a bankéletben, a közgazdaságtanban, az elsődleges és másodlagos pénzpiacokon, valamint általában a nemzetközi kereskedelmi projekteken és ügyletekben használatos terminológia szerepeltetésében.