Az Őrjöngő Lórántból [antikvár]

A világirodalom az egyik legszebb époszát az olasz Lodovico Ariosto irta, a XVI. század elején. A költő 1474-ben született Ferrarában, a melynek uralkodó fejedelme, estei Hercules nagy pártfogója volt az irodalomnak. Ariostonak is hamar felfedezte tehetségét és latin szindarabok fordításával bizta meg, melynek nyomán a költő csakhamar eredeti darabok írásához is fogott. 1503-ban estei Hippolit bíbornok udvarában kapott hivatalt, a melytől csak 1519-ben vált meg, mikor a bíbornok primásnak ött Magyarországba, a hova azonban Ariosto nem akarta követni. Ettől fogva estei Alfonz herczeg udvari embere lett, a ki pár évre elküldte a gerfagnanai provincziába kormányzónak is. Onnan visszatérve, Ferrarában töltötte hátralévő esztendeit; ott is halt meg 1533-ban. Az a mű, melynek Ariosto a halhatatlanságát köszöni, 1516-ban jelent meg első kiadásban. A költő tíz évig dolgozott rajta. Tulajdonképen Matteo Maria Bojardo (1430-1494) "Szerelmes Lóránt" cz. époszát folytatta, ő is a hős Lórantról szóló régi lovagregényekből merítve meséit, váltogatva a tarka epizódokat és nem igen törekedve arra a művészi egységre, melyet a klasszikus époszok mutatnak. Csakhogy míg Bojardo laposan, alantjáró hangon regél, gyönge verseléssel és stilussal: addig Ariosto az igaz költő teremtő zsenijével aranyozza be a letünt lovagvilág képeit, művészi biztonsággal szőve dallamos stanzáit, a nyelvnek és verselésnek magasfokú tökélyével.