Deim Pál [antikvár]

„Nézd ott a sast, mely a felhők közt kóvályog Nézd e vakondot földet túrva lenn. Mindkettőt más más látóhatár övedzi A szellemország látköröd kívül van, " (Madách Imre) Az ember evett a tudás fájáról, mégis földhöz ragadva, rövidlátón és a hétköznapok szűk járataiban kotorva a boldogulásért, s sajnos csak néha emeli fejét az égre, s faggatja a teret, az időt, s hallgatózik a belső csendbe, hogy mit is üzen „szellemország". S csak ritkán kalandoznak gondolatai egy tágabb világba, megdöbbenve létének parányi voltán. Deim Pál annak idején talán a prilepi kolostorban lelte meg a maga csendjét, befelé koncentrált, s kozmikus távlatok nyíltak meg előtte. Képpé tudta formálni látomásait, hiszen Szentendre szülötte, így „örökölhetett" valamit Barcsay szigorú bölcsességéből, Vajda drámai érzékenységéből, s Gadányi burjánzó életigenléséből. Képein a geometrikus és az organikus lop teret egymástól, amint a világegyetem és a benne megkapaszkodó élet a művész értelmezésében más-más filozófiai megvilágítást kap. Deim az ember helyét keresi a világban. Rátalált a bábura, s megalkotta a „Bábu tragédiáját". Minden műve szinte egy újabb jelenet, szín, melyekben az örök kérdésekre vár választ. Figurája hol beledől a térbe, hol pedig fekete csenddé merevedik, máshol csak hiány, mint negatív lenyomat, vagy éppen földhalmokként domboruló elesett katonák sora, hogy szinte zúg: „milljók egy miatt". Vagy emberpárként jelenik meg, mint Ádám és Éva, hátukon a világ keresztje, s megint máshol kiterített áldozatként formálja meg önnön keresztjét. Deim valamikor évmilliókat utazik a múltba, hogy magok, csírák áramában tanúja legyen az élet keletkezésének, máskor viszont - mint a Falanszter színben - egy családi fénykép erejéig a jövőbe kacsint. Erotikus képein sem csupán a testiség, a vágy jelenik meg - bár ez is drámánk része - hanem a szaporodás csodája, az a genetikus program, melyben minden élőlény a maga pusztulása utáni világba igyekszik. A bábu ezeken a képeken már nem a halandó ember, hanem - mintha evett volna az öröklét fájáról - a két félből való összeolvasztással halhatatlanná válik, s az egyesülésben megszülető új forma már a folytonosságot, véges létünk végtelennel dacoló újra és újrateremtését jelenti. Ugyanakkor szinte minden alkotásán átlebeg a kozmikus rasz-terzuhatag, hogy egy pillanatra se feledjük: „hogy az ember - bár természetben él -, igazában a mindenség, az univerzum polgára" (Pilinszky). Deim Pál művészete sejtet egy másik látóhatárt, kis körünkből egy tágabb dimenzióba pillanthatunk általa. Hűvös geometriája belehelyez minket egy hatalmas egészbe, mértani vonalai a távolsággal kötnek össze, ezzel szemben hullámzó gömbölyded formái arra koncentrálnak, ami mélyen emberi, megnyitva egy másik beláthatatlan messzeséget, belső világunk tájait. Deim megteremtette a maga világát, s így születésnapja táján, összegző életműkiállítását megtekintve csak reménykedhetünk, hogy nem fogalmazódik meg benne - Madách Imre után szabadon - a gondolat: Be van fejezve a nagy mű, igen Hetven éves lett az alkotó, s most pihen. „Look at the eagle flittering among the clouds, Look at this mole digging in the soil down here, Each surrounded by a different horizon The reign of the spirit is beyond your purview, " (Imre Madách) Man ate from the tree of knowledge, nevertheless lives a down-to-earth, short-sighted life crawling in the narrow tunnels of everyday life for salvation, and unfortunately only rarely turnes his eyes to the sky, and questions space, time, and listens into the inner silence to hear the message from the reign of the spirit. And his thoughts rarely wander in a more capacious world, astonished at his own diminutive exsistance. Pál Deim may have found his own silence in the Prilep monastry. He concentrated on his inside, and cosmic perspectives opened up for him. He had the ability to turn his visions into pictures, since he, a native of Szentendre, must have "inherited" some of the strict wisdom of Barcsay, the dramatic sensibility of Vajda and the prolific acceptance of life of Gadányi. In his pictures the geometric and the organic steal space from each other, as the universe and life clutching at it appears in a different philosophic light according to the author's concept. Deim is searching man's place in the world. He found the puppet and he created the "Tragedy of the Puppet". Each of his works is almost a new scene, a new colour in which he expects the answers for the eternal questions. His figure sometimes falls into space, sometimes it stiffens into black silence, in other instances there is merely the absence as a negative ectype, or else a row of dead soldiers as a heap of soil blustering as though: "millions because of one". Or it appears as a couple, Adam and Eve with the cross of the world on their back, in another picture he displays his own cross as a streched out victim. Deim sometimes travels millions of years into the past to witness biogenesis in the stream of seeds and ovules, at other times - as in the Falanster scene - he leers into the future by a family photo. In his erotic pictures it is not merely sexuality, desire that appears -though it is also a part of our drama - but the wonder of multiplication, the genetic program in which all creatures hasten into the world after dissolution. The puppet in these pictures Is not the mortal man any more, but - as though he ate from the tree of knowledge - becomes immortal by the conflation of the two halves, and the new form born from the mergence already means the continu-outy, the recreation of our mortal life defying eternity. At the same time, the cosmic torrent of rasters soar across almost each of his works, so that we would not forget even for a moment: "that man - though lives in nature - in fact is the citizen of allness, the universe." (Pilinszky) The art of Pál Deim adumbrates another horizon and with his help we may glance into a larger dimension. His cool geometry places us Into an immense complete world, his geometrical lines conjoin with distance, conversely, his waving globoid forms concentrate on what is deeply human, opening up another incalculable distance, the land of our inner world. Deim created his own world. Having seen his life-work exhibition, we can only hope that he will not formulate the thought - quoting Imre Madách: The great creation is completed, yes The creator is seventy and is at rest. Koiozsváry Marianna Marianna Koiozsváry