Dictionarium Latinoungaricum [antikvár]

Részlet a könyvből: "Valamikor 1592-96 között a strassbourgi akadémián tanuló Szenci Molnárt magához hívatta tekintélyes professzora, Johannes Pappus, "...és könyvtárában úgyszólván a keresztyén világ minden nemzetének Bibliáit és szótárait megmutatta, majd így szólt: "Testvérem, ha azt mondanám, hogy mindezeket a nyelveket értem, hivalkodó módjára szólnék: a szótárak segítségével mégis az Írás bármely mondását ki tudom nyomozni, hogy fordította bármely nemzet. Ezután azt kérdezte tőlem, van-e magyar nyelvű Biblia, és van-e magyar-latin szótár. Midőn azt feleltem, hogy Bibliánk van, szótárunk nincsen, ő viszont mindkettőt szükségesnek vélte, elmondtam neki, milyen úton-módon juthatna Bibliához, az utóbbit pedig magamban megfogadtam és az utókornak megígértem." E beszélgetés nagy hatással volt Szencire, ezért is örökíti meg szótára első kiadásának egyik előszavában. 1598-ban Heidelbergben - éppen ereje fogytán - ennek fölidézésével ösztönzi magát titkos fogadalmának és tervének (taciti mei voti ac prospositi) beteljesítésére. J. Piscatorhoz intézett 1605-ös levelében is fogadalomból készített művének nevezi szótárát (Absolute votivo Lexico meo Ungarico). Pappus az ifjú magyarral beszélgetve mindarról érdeklődik, ami a reformáció szemléletében egy anyanyelvű kultúrát nagykorúvá tesz; ez pedig a Szentírás, latin-anyanyelvű, anyanyelvű-latin szótár és az anyanyelv latin nyelvű grammatikai rendszerezése. Noha ez utóbbit Molnár nem emlegeti, éppen életműve bizonyítja, mennyire együvé tartozónak tekintette mindezeket. Titkos fogadalmat ugyan csak szótára kiadásának kapcsán emleget, de legalább ilyen céltudatosság és kitartás - ha nem is deklarált fogadalom - vezérli a Biblia újbóli kiadásában, emendálásában.