Dubrovszkij [antikvár]

Néhány évvel ezelőtt élt egyik birtokán egy régi vágású orosz uraság, Kirila Petrovics Trojekurov. Gazdagsága, előkelő nemzetsége és összeköttetései nagy tekintélyt szereztek neki azokban a kormányzóságban, ahol birtoka volt. Szomszédai készséggel teljesítették a legkisebb szeszélyét is; a kormányzóság hivatalnokai már a neve hallatára is remegtek; Kirila Petrovics úgy fogadta a szolgalelkűség jeleit, mint neki kijáró adót; háza mindig tele volt vendégekkel, akik készek voltak főúri mihasznaságát felvidítani, és osztozni zajos, sőt néha szilaj mulatozásaiban. Senki nem is merte volna megtenni, hogy el ne fogadja, vagy hogy bizonyos napokon kellő tisztelettel meg ne jelenjék Pokrovszkoje faluban. Kirila Petrovics magánéletében a műveletlen ember minden gyarlósága megmutatkozott. Egész környezete annyira elkényeztette, hogy lobbanékony természetének minden kitörését és meglehetősen korlátozott eszének minden vad ötletét teljesen szabadjára engedte. Noha rendkívül erős szervezete volt, hetenként kétszer is betegre falta magát, és minden este virágos hangulatban volt. Házának egyik szárnyában tizenhat szobalány lakott, és ahogy nevükhöz illik, kézimunkáztak. Az épületszárny ablakait faráccsal látták el, ajtóit lakatra szokták zárni; azoknak kulcsait Kirila Petrovics őrizte. A fiatal foglyok meghatározott időben lementek a kertbe, és két öregasszony felügyelete alatt sétálgattak. Kirila Petrovics időnként férjhez adott egyet-kettőt, és azoknak a helyére újak kerültek. A parasztokkal és az udvari cselédekkel szigorúan és önkényesen bánt, de azok mégis mindig híven ragaszkodtak hozzá: büszkék voltak földesuruk gazdagságára és hírnevére, aztán meg az ő hathatós oltalmára hagyatkozva ők is sok mindent megengedtek maguknak a szomszédaikkal szemben.