India rejtett mosolya [antikvár]

India magyarul India pompás gazdagságáról évszázadok óta születnek írásos és képi dokumentumok. A 20. század második felétől kezdve pedig megindult India szellemi kultúrájának okkupációja is. S a modern látvány-turizmus ipar tömegek figyelmét irányítja a még mindig egzotikusként beállított országra. Mert lássuk be, Európa és az európai kultúra viszonyulása Indiához csak mennyiségében és nem szemléleti struktúrájában változott a korábbi gyarmati világhoz képest. Az odalátogatók társadalmi státuszoktól függetlenül akár pozitív akár negatív értelemben sokkoló élményeikről számolnak be. Nem tesznek másként a művészi szándékkal összeállított fotósorozatok, albumok, útleírások sem, csak vizuális eszközeikkel fölerősítik ezeket a tapasztalatokat. Ezért az Indiáról szóló beszámolók" mindig az erős, hangsúlyos, drámai ellenpontozás eszközével élnek: alapvetően a pompa kontra nyomorúság tézisét domborítják ki. Ezzel az eszközzel élnek, ha a természetet, a fenséges, idegen épületek monumentális nagyszerűségét veszik objektívükre, s ez vezérli a szociográfiai indíttatású fotográfusokat is, akik az európai ember előtt eddig rejtve maradt tömeges és mély szegénységet, vagy a vallási rituálékat elemzik lencséjükkel. Emberbaráti és jogi szempontból e sokkolás pszichológiai technikája érthető és támogatható, hiszen súlyos, mély és az egész világot megrengethető problémák rejtőznek az indiai embertömegben. De ez az ismerethalmaz szilánkos, az ábrázolási módszerek pedig hasonlatosak a segélycsomag-politikához: felszínes tűzoltások csupán. Az előző mondatok mindazért íródtak le, hogy meghatározzák mi NEM jellemző Szamódy Zsolt Indiáról készített fotósorozatára. A legfeltűnőbb a fotográfiákon éppen a látszólagos eszköztelenség, a drámai ellentétek tudatos kerülése. A fotográfus zavarba ejtően őszintén, felkiáltójelek nélkül mutatja be saját Indiáját. Pontosságát egyetlen percre sem veszíti el, miközben szeretettel és érdeklődéssel figyel és hajlik az indiai emberek szokásainak, mindennapjainak megfigyelésére. Nem erőlködik, hogy különleges pillanatoknak, érdekesnek vélt helyzeteknek lesipuskása legyen, hanem sétál és figyel. Erősen koncentrál, fürkész, majd csak úgy elsüti a fényképezőgépet. Nem dokumentál, látszólag nem tesz különbséget érdeklődése tárgyában. Lehet az piac, fürdés, épület, diáklány, vagy bámuldozó negyvenes férfi. Szabadjára engedi a néző szemét a kalandozásban, úgy csatlakozhatunk bele a képekbe, mintha sétára indulnánk, olyanra, amelyben nem látványosan, de radikálisan félretesszük konvencionális látásmódunkat. Ne a reklámokból áradó különlegességekre, és a dramatizált információk ideologikusságára figyeljünk, hanem merjük önállóan fölfedezni a világot. Szamódy képeinek a hősei" nem a megalázott és megnyomorított, hanem vidám, mosolygós emberek. Fölülről az ideológia szintjéről nézve megszomorítottak, lásd a statisztikai adatokat, a katasztrófahíreket, mégis a hétköznapokat az élet vágya lengi körül. Ha az alábbi fogalmak: demokratikus, antidiszkrimináció nem járatódtak volna le, akkor alkalmasak lennének Szamódy fotográfiáinak jellemzésére. Szem és kamera lencséje megrázkódtatások helyett békességet keres és talál Indiában. Szamódy képei a fényes, látványos pompa helyett az idő rétegzettségének végtelen gazdagságát próbálják meg fölidézni. A jelen, a félmúlt és a múlt egyszerre, egymással teljes harmóniában mutatkozik meg a fényképeken. Fotói abban különböznek, hogy pontosan megértette a rétegek ábrázolásának eszköze nem az ellenpontozás. Lehetne így is, tették sokan. De a képeken egészen más történik: feltárulkozik a múlt az együttélés sokszínűségében, hogy a számos helyi és behurcolt hagyomány szervesen, barátságosan kapcsolódjon össze. A hétköznapokban elrendezve, összeépülve, egymásba mosódva élik világukat, az emberi használatban válnak egységes egésszé, majd bizonyos részük elfelejtődik, esetleg a rozoga fal leomlik, múlttá, régészeti leletté lesz, s fölépül mellé, hozzá, az építés / készítés korának jellegzetességeit viselő épület / tárgy / fölirat. Gazdag ez a világ, mert élettel, empátiával, vitalitással és nem rideg, idegen látványossággal teli. Farmer és / vagy hagyományos viselet, esetleg iskolai egyenruha? Napszemüveges buddhista szerzetes? Tradicionális guggolásban olvasni a friss híreket a málló vakolatú kolonializmus által létrehozott szegényes negyedben? Mindez egyszerre: India. A fegyver vagy hit erőszakosságával betelepített szokások, természetesen tudjuk, hogy konfliktusokat szülnek, de itt, a hétköznapokban: a piacon, az ajtó előtti pletykában, vagy a templom előtti álldogálásban, nézelődésben összesimulnak. Tapintható közelségbe hozza Indiát, nem rettent, ijesztget, hanem simogat, kinyitja az érzékszerveket, a szem segítségével minél teljesebb észlelésre késztet.