Kadarkuti Richárd [antikvár]

A naiv művészetről „A naiv mű a világ személyes felfedezése. Ebben a művészeti jelenségben benne rejlik az a lehetőség, hogy mire jut önmagában a vizuálisan érzékeny, tehetséges ember. Főként érzéseikből indulnak ki és ösztöneikre hagyatkozva jó értelemben vett gátlástalansággal és elementáris kifejező erővel küzdik le az ismeretek hiányát. A hívők és az ártatlanok makacs szenvedélyével eggyé válnak azzal, amit festenek vagy faragnak." (Bánszky Pál: A képzőművészet vadvirágai) Bizonyos szakkifejezések tartalmának, jelentésének meghatározása mindig számos nehézségbe ütközik. Miközben minél pontosabban, érthetőbben igyekszünk behatárolni témánkat, egyre több felfedezést teszünk, amely maga is újabb magyarázatra szorul. így van ez a naiv, primitív, - vagy olykor némi malíciával „vasárnapinak" nevezett - festészet meghatározása esetében is. Sokszor szinonimaként használják ezeket a kifejezéseket, s bár nem fedik egymást teljesen, rávilágítanak a jelenség különféle összetevőire. A naiv és primitív kifejezések jelentése paradox módon egymásnak teljesen ellentétes tartalmak közvetítésére is alkalmas, a szöveg kontextusától függően. Lehet valaki primitív, mert tanulatlan, ugyanakkor a primitív szó az „ősi", az „eredeti", az „első" értelmében is használható. Ehhez hasonlóan a naiv lehet gyermeteg, hiszékeny, de utalhat a mesterkéletlen, jóhiszemű, természetes magatartásra is. Jelen témánkban a meghatározások mindkét fele, azaz ellentétes jelentései együttesen is alkalmasak a naiv művészetként jelölt terület körülírására. A primitív művészet kifejezést azonban inkább a világ fejlődésének fő vonalától eltérő, természeti népek művészetére értik - legyen az ősi, vagy jelenkori. A primitív művészet igen erőteljes hatással volt a XIX. században formálódó új művészeti szemléletre, elég itt Gaugainre vagy az ősi kultúrák emlékeinek - Willendorfi Vénusz, kíikladikus plasztikák - hatására gondolnunk a modern szobrászatban. A primitív kultúrák felé fordulásban azonban megtalálható a naiv művészet attitűdje is. A naiv művészet nagyrészt a népművészetből és a névtelen kismesterek alkotásai- nak sajátos világából ered. A modern művésszel szemben, nem akarja megváltoztatni a művészetet, nem filozofál, csupán szabadon akar alkotni. A modern művészet fellép a konvenciók, a megkövült képi sztereotípiák és esztétikai szabályok ellen, míg a naiv művészet egyszerűen csak nem vesz tudomást minderről. Mégsem véletlen, hogy ez a két tendencia egy időben jelentkezett, hiszen felfogásukban számos rokon vonás fedezhető fel. A „vasárnapi festő" kifejezés, olyan alkotót jelöl, aki egész héten dolgozik és csak hét végén enged a művészet hívásának. Autodidakta, nem tanult, nem hivatásszerűen, „csak" önmagáért, ha úgy tetszik élvezetből, szeretetből alkot. Felvetődhet a kérdés, hogy akkor mi választja el a grandé art területén elismert, ám autodidakta művészt, a hétvégeken tevékenykedő, naiv művésztől? Miért nem soroljuk ma Csontváryt vagy Chagallt - ahogyan azt néhányan meg is tették - a naiv művészek sorába? Miben különbözik tőlük H. Rousseau, Louis Vivin, Kadarkuti Richárd vagy Dallos Marinka ? „A maga együgyű naturalizmusával és primitív stilizálásával teljesen beleillik a naivitáshoz menekülő és belőle új hatásokra induló modernségbe." Az idézett, Gerő Ödöntől származó sorok segítségével talán közelebb kerülhetünk a probléma megoldásához. Gerő Ödön 1902-ben, a Művészet I. évfolyamának 1. számában írt cikket Lechner Ödön Postatakarékpénztáráról, amelyben arra is utalt, hogy Lechner munkájában „A mi naiv művészetünk megcselekedte azt, amit nagy művészetünk megtenni elmulasztott." Azaz megtalálta és kialakította a maga saját, őseredeti mintákból táplálkozó művészi nyelvét. így tesz a naiv művész is. Természetesen tud róla, hogy létezik „hivatalos művészet", ismeri annak stíluselemeit, művelőit, de elsődlegesen mégsem ide igyekszik, hanem önmaga elemi erejű kifejezését, szabad alkotói szemléletét tartja elsődlegesnek. Ábrázolásának nem szab gátat semmilyen akadémikus megkötés, szabály és elvárás, nem törekszik arra sem, hogy minél pontosabban kövesse a látható valóságot. Nem a látható ábrázolására törekszik, hanem a benne élő világ és érzés kifejezésére. Ez természetesen nem jelenti azt, hogy nem ismerjük fel ezeken a képeken a téma eredetijét, a helyszínt vagy a figurát, akit az alkotó megörökít. De ez a ráismerés nem annyira