Kékszínű éj/Noaptea Albastra [antikvár]

ELŐSZÓTöbb mint harminc éve ismerem ezt a csöndes és melankolikus embert, akit akár barátomnak is nevezhetnék, ha ebben az összezavarodott értékidegen világban, amelyben az erkölcsi minimáliák sem működnek, nem lenne anakrónikus, korszerűtlen az olyan fogalmaknak az emlegetése, mint barátság. A megyésítés után néhány éven keresztül egymás közelében dolgoztunk, az akkor indult csíkszeredai napilapoknál. Nekem már akkor feltűnt visszahúzódó, merengő természetéből adódó egyszerűségével. A román nyelvű napilapnál szinte az egyedüli kivételként nem a botránykeltő, sakálos, az igazságosztó atyaúristen szerepében tetszelgő, revolverező újságírást művelte, hanem az alapos, elemző, önvizsgáló együttgondolkodásra késztető zsurnalizmusnak volt az egyik jeles, ugyanakkor ritka képviselője ezen a vidéken. Nem véletlen, hogy a '89-es események után kivált az egyre szélsőségesebb hangütésű, az ő alkatától idegen mentalitású napilap szerkesztőségéből, s kizárólag a szépírás felé fordult. Publicisztikája engem leginkább a Geo Bogza-i hagyományra emlékeztetett, amelynek lényege az igaznak és nem a valódinak az ábrázolása. Ez a fajta viszonyulás az íráshoz óhatatlanul kiköveteli magának a napi publicisztika fölötti többletet, az átlényegítésnek a magasabb fokú kényszerét, a szépirodalmi alkotás egyetemessége felé való fordulást. Már akkor, a hatvanas évek elején kiderült: Ion Nete több mint újságíró, ő az igazi alkotóknak, szépíróknak ahhoz a ritka csoportjához tartozik, aki minden leírt szavát megszenvedi, aki tudja, hogy az, aki egy fölösleges szóval is többet ír le a szükségesnél,