Bővebb ismertető
Ursprünglich hiefi er Christoffer Bellew. Als er die Universitát besuchte, wurde er zu Chris Bellew. Spáter bekam er in den Kreisen der San-Franziskoer Bohémé den Namen Kid Bellew. Und schliefilich kannte man ihn nur noch als Alaska-Kid. Und die Geschichte, wie sich sein Name entwickelte, ist zugleich die Geschichte seiner eigenen Entwicklung. Es wáre aber nie so geworden, hatte er nicht eine nachgiebige, schwache Mutter und einen eisenharten Onkel gehabt, und wáre kein Brief von Gillet Bellamy gekommen. Ich lese soeben eine Nummer der >Woge<, schrieb Gillet aus Paris. Selbstverstándlich wird O'Hara sich damit durchsetzen. Er macht aber, scheint's mir, einige Schnitzer. (Hier folgte eine genaue Aufstellung aller Verbesserungen, die ihm für die neue mondáne Zeitschrift notwendig erschienen.) Besuche ihn doch mai. LaE ihn aber in dem seligen Glauben, daő es deine Anregungen seien - er darf um Gottes willen nicht ahnen, dafi sie von mir stammen! Sonst macht er mich zu seinem Pariser Korrespondenten, und das kann ich mir nicht leisten, weil die grófién Magaziné mir ja menschenwürdige Honorare für meine Aufsátze zahlen. Vor allém darfst du nicht vergessen, ihm zu sagen, dafi er den langweiligen Affen, der die Musik- und Kunstkritiken schreibt, hinausschmeifíen soll. Und noch eins: San Franzisko hatte früher immer seine eigene Literatur von besonderem Charakter. Das ist augenblicklich nicht der Fali. Sage ihm, dafi er irgendeinen gutmütigen Trottel ausfindigmachen mufi, der eine lange lebendige Erzáhlung schreiben soll, in die er den ganzen romantischen Zauber und die schillernde Farbenpracht San Franziskos hineindichten kann. Seinen Instruktionen getreu, wanderte Kid brav und bieder zum Redaktionsbüro der Woge. O'Hara lauschte mit Interesse auf seine Ausführungen und erklárte sich mit ihnen einverstanden. Er entliefi auch sofort den langweiligen Affen, der die Kritiken schrieb. Aber O'Hara hatte aufierdem eine ganz besondere Art, die Gillet selbst in Paris, so weit vom Schufi, fürchtete. Wenn O'Hara sich námlich etwas in den Kopf setzte, war keiner seiner Freunde imstande, es ihm auszureden. Er war so liebenswürdig und gleichzeitig so eindringlich, dafi man ihm einfach nicht widerstehen konnte. Noch ehe Kid Bellew die
Jack London (John Griffith Chaney), (San Francisco, Kalifornia, 1876. január 12. – Glenn Ellen, Kalifornia, 1916. november 22.) amerikai író, elbeszélő.
Jack London az egyik első világirodalmi rangú amerikai író, népszerűsége mind a mai napig töretlen. Az emberi társadalom megreformálásáért küzdött, legkedvesebb szereplői vakmerő kalandorok, „éneklő” és „beszélő” kutyák, legkedvesebb színterei az erdő és a tenger voltak.
Apja vándor asztrológus volt, annak törvénytelen gyerekeként jött a világra. Röviddel születése után anyja feleségül ment John Londonhoz. Gyermekévei mély nyomorban, kemény munkával és szenvedélyes olvasással teltek.Már 13 évesen napi 12-18 órát dolgozott a konzervgyárban, s gyakorlatilag ő tartotta el családját. Menekülést keresve ebből a robotéletmódból, régi dajkájától, Virginia Prentiss-től kért kölcsön, s a kölcsönpénzből bárkát vett, amivel osztrigakalóznak csapott fel. Igencsak veszélyes életmód volt ez, ugyanis az osztrigaőrök nemegyszer a kalózok után lőttek. Ebből a korszakból kezdődött ismerkedése „John Barleycornnal” (avagy az alkohollal), ahogy azt az Alkoholmámorban (korábban magyarul Sárga Sátán címmel jelent meg, az eredeti angol cím John Barleycorn) című művében olvashatjuk.
1893-ban elszegődött egy fókavadász hajóra, amely egész Japánig elment, s itt 17 évesen kiverekedte, hogy egyenrangúnak tekintsék a többi matrózzal.
Miután visszatért Amerikába, alkalmi munkákkal próbálkozott, például szenet talicskázott egy vasútállomáson, de megunta, majd felcsapott hobónak Kelly hadseregében, s csavargásért 30 napig börtönbe is került. Kalandjait az Országúton című regényében örökíti meg.
Majd visszatért Oaklandbe, ahol lázas tanulásba kezdett, mint azt önéletrajzi regényében, a Martin Edenben olvashatjuk. Napi 19 órát tanult, alig evett és keveset aludt, végül sikeresen leérettségizett, fél évet járt egyetemre is, majd anyagi okok miatt elszegődött mosodai munkásnak, ahol ő is elkapta az aranylázt, és Klondike-ba utazott sógora, James Shepard társaságában. Aranyat nem talált, de itt szerzett tapasztalatai alapján írta meg későbbi világhírű műveit. Ezért nagy árat fizetett, skorbut alakult ki nála, ami miatt négy fogát elveszítette, s valószínűleg későbbi betegségei is részben innen eredtek. Sokat utazott, volt haditudósító is az orosz–japán fronton.
A tőle megszokott elszántsággal próbált meg írni és publikálni, s kezdett felívelni írói karriere, majd rendeződni anyagilag is az élete.1900. április 7-én elvette Bessie Maddernt, nem szerelemből, hanem egyfajta ragaszkodásból, s mert meg volt győződve róla, hogy életerős gyerekeik lesznek. Két gyerekük született, Joan es Bessie. 1903-ban értesítette Bessie-t, hogy elhagyja, 1904-ben törvényesen is elváltak. 1905-ben elvette Charmian Kittredge-t.
Élete vége fele újra gazdasági válságba jutott, a farmja csődbe ment, alkoholizmusa és vesebetegségei legyengítették, míg végül morfiumtúladagolásban halt meg 1916. november 22-én.
A The Son of the Wolf (1900, magyarul Északi Odüsszeia címen jelent meg 1975-ben) című novelláskötete volt az, amely óriási sikert és világhírnevet szerzett neki. Mintegy ötven könyvet írt, amelyek hamar megjelentek más nyelveken is.