Olajos György [antikvár]

„Amikor kicsi voltam, Karcason beleültem a búzába, a hombárba, mert jó hűvös volt, kicsit poros is; a búzában fürödni jó, egészen más, mint a víz." Olajos György úgy nagyjából el is tudja mondani, mit miért csinál. Pontosan elmondani úgysem lehet. Az ő képei természetesen képek, ha nem is festmények, gondolná az ember, de mindjárt érzi azt is, sántít a meghatározás; hiszen ezek a búza- és pálcika- és kávézacc-művek pontosan azzal a kérdéssel foglalkoznak, hogy micsoda a festmény: a festészet, a festés folyamata. Érdekes, hogy e kérdés - tisztelet a kivételnek - ma mintha a festőket érdekelné a legkevésbé; jobban foglalkoztat például némely gobelinszövőket (nemhiába, hogy OGy is készített már egy kis gobelint, ugyanazokkal az áttört, bújtatott színekkel, amelyek egyéb munkáit is jellemzik); és pontosan Ide tartoznak, ehhez a kutatáshoz az OGy legkülönösebb munkái is, a gyufaképek. Ezek a megrendítően érdekes ábrázolatok, amelyek némelyike csupa fényragyogás. Nem annyira azt vizsgálja bennük, hogy micsoda a felület struktúrája, inkább azt, hogy festés közben a felület hogyan strukturálódik képpé. Ami távolról sem ugyanaz. Mert vannak képek, amelyek nem festmények Is, egyúttal (Ilyen például valamennyi kép-jel) és szép számmal léteznek befestett felületek, amelyek sohasem lényegülnek át képpé. OGy festékek nélkül szeretne a festés műveletének értelmébe behatolni; úgy érzi, föltehetőleg, így jobban meg tudja ragadni a dolog filozófiáját.