Bővebb ismertető
-1 -
"I lör att födas pa nytt mäste man först dö", sjöng Gibril Farish-
|-H ta medan han tumlade ner frán himlen. "Ho ji! Ho ji! För att fa slutas i jordens famn máste man först flyga. Ra-ta-taa! Trummeli-trumm! Hur ska man kunná skratta igen om man inte gräter först? Hur ska man vinna den älskades kärlek utan en suck, grabben? Baba, om du vili bli född pä nytt " Strax före gryning-en en molnfri vintrig nyarsdag eller ungefär vid den tiden foil tvä verkliga, fullvuxna, livslevande män mot Engelska kanalen frán kolossal höjd, tjugoniotusentvä fot, utan assistans av fallskärmar eller vingar.
"Tro mig, man mäste dö, det är sant, det är sant", och sä vidare
1 den Stilen under en alabastermäne, tills ett skarpt rop skar genom natten: "Mä djävulen ta ditt skrälande", och orden svävade kristall-klara i den iskalla vita natten, "i filmerna mimade du bara tili play-backsängare, sä skona mig nu frän din infernaliska olät."
Den omusikaliske solisten Gibril hade medan han sjöng sin im-proviserade gazal simmat i lüften medelst ^ärilssim och bröstsim, dragit ihop sig tili ett klot, spärrat ut armar och ben mot halv-gryningens halvoändlighet, intagit heraldiska hällningar stäende pä bakbenen eller liggande med rest huvud och utmanat tyngdkraft med lättsinne. Nu rullade han glatt över mot den hänfulla rösten: "Ohé, Salad baba, är det du, jättebra. Tjänare, Skedisgrabben." Varvid den andre, en pedantiskt prydlig skugga som föll med huvu-det före iförd grä kostym med alla knapparna knäppta och armarna utefter sidorna utan att ifrägasätta det orimliga i att plommonstopet satt kvar pä huvudet, gjorde en grimas av vämjelse över smeknam-net. "Du, Skedis", tjoade Gibril och framlockade en ny uppochned-vänd grimas, "Självaste London, bhai! Här kommer vi! Jäklarna dar nere kommer inte att fatta vad de fick i skallen. En meteor eller en blixt eller Guds hämnd. Ur tomma intet, gösse. Dharrraaammm! Pladask, na? Vilken entré, yaar. Jäklar: splasch."
2 - Rushdie, Salansversema 13
Sir Ahmed Salman Rushdie (Bombay, 1947. június 19. –) indiai születésű brit író, a Sátáni versek című regény szerzője.
Indiában, Bombayben született, egy sikeres muszlim üzletember fiaként. Tanulmányait szülővárosában, majd az angliai Rugbyben, és a cambridge-i King’s College-ban végezte, ahol történelemből szerzett diplomát 1968-ban. Tanulmányainak elvégzése után családjával Pakisztánban élt, majd visszatért Angliába és egy reklámügynökség szövegírójaként dolgozott.
Írói karrierje az 1975-ben kiadott Grímusz című regénnyel kezdődött. Következő regénye, az 1981-ben megjelent Az éjfél gyermekei nemzetközi ismertséget szerzett Rushdie-nak, és számos elismerés mellett elnyerte a Man Booker-díjat, sőt 1993-ban a legjobbnak választották a díj első 25 évének nyertesei közül. 1983-ban egy rövid regénye, a Szégyen jelent meg, melyben a pakisztáni politikai zűrzavart ábrázolja. A könyv elnyerte a Prix du Meilleur Livre Etranger díjat.
Rushdie művészete, mágikus realista regényei már ekkor megosztották a közönséget, de a Sátáni versek igen heves fogadtatására senki nem számított. 1989-es megjelenése óta a szólásszabadság jelképe. Számos kiadást ért meg, népszerűsége mindmáig töretlen, ami azt bizonyítja, hogy nem botránykönyv, és nem istenkáromló fertelem, hanem a 20. század megkerülhetetlen, rendkívüli jelentőségű irodalmi alkotása.
1989. február 14-én Khomeini ajatollah, Irán vallási vezetője istenkáromlás és az iszlám vallás megsértése miatt fatvát, halálos kiközösítő ítéletet hirdetett az író ellen, s felszólította a világ muzulmánjait Rushdie kivégzésére. Az író a Scotland Yard védelme alatt elrejtőzött Angliában, állandóan váltogatva a lakhelyét, s hosszú évekig nem is nagyon mutatkozott a nyilvánosság előtt. Az indulatok annak ellenére sem csillapodtak, hogy Rushdie 1990-ben egy tanulmányában bocsánatot kért: a regény japán fordítóját megölték, az olasz fordító és a norvég kiadó ellen pedig merényletet kíséreltek meg. 1998-ban az iráni kormány visszavonta a fatvát, de a radikális iszlám mozgalmak továbbra is életben tartják az író elleni fenyegetést.
A 2000 óta New Yorkban élő író a kényszerű rejtezés ideje alatt sem pihent, sorra jelentek meg esszéi és kritikái, s a regényírással sem hagyott fel. A Sátáni versek után 1990-ben meseregénnyel jelentkezett, a Hárun és a mesék tengere az Ezeregyéjszaka világát idézi. 1994-ben Kelet, nyugat címmel novelláit, majd egy évre rá A mór utolsó sóhaja című regényét adta közre. Ezt 1999-ben az amerikai rockzene Indiára tett hatását feldolgozó Talpa alatt a föld című regénye követte, 2001-ben látott napvilágot a Fúriadüh című regénye, amelyben új otthona, New York nyüzsgő, tarka, lüktető élete elevenedik meg.