Tóth Ernő [antikvár]

Ha egy ember elmúlt ötéves - már többszörösen is - és még mindig valóságosnak hiszi a tündérek, manók, a regék és a mesék alakjainak létezését, a többi felnőtt bizonyára bolondnak mondja, és kényszerzubbonyt emleget. De ha ugyanez az ember nemcsak hiszi, hanem olyan képességek birtokában, amilyenekkel Tóth Ernő rendelkezik, meg is jeleníti ezeket a lényeket, mégpedig oly meggyőző módon, hogy már magunk is kezdünk hinni létezésükben, legalábbis elbizonytalanodunk abbéli feltételezésünkben, hogy mindenben nekünk, felnőtteknek van igazunk, és felvetődik bennünk, vajon a gondolat nem ugyanolyan realitás-e, mint az a fej, amelyben megszületett az álom, mint az ágy, amelyben álmodták? Az olyan embereket, a Tóth Ernő-féléket, akik a többiekkel is valóságosnak hitetik el gyerekkoruk tündérálmait, művészeknek nevezzük, és bár néha szívesen tennénk, nem akarjuk bolondokházába záratni őket, hanem inkább a műveiket zárjuk jó! őrzött képtárakba vagy privát, intim szféránkba, az otthonunkban féltett kincsként magunk óvjuk őket.