Versek [antikvár]

A Fleurs du Mal olyan időben jelent meg, (1857) amikor a forradalomnak zaja még el sem ülepedett: elvek és világnézetek hánytorgásaiban. Megjelenését bűnpör követte, az irodalomban teljes megtisztálkodás. Baudelaire nem keres szellemi elődöket, hiába is keresett volna. A francia nyelvnek és verselésnek klasszikus mestere, minden irány és izmus béklyója nélkül.Szerette, ha álhírek keringenek róla s halálosan gyűlölte azokat, akik engedtek a tömeg ízlésének. Nem voltak barátai, csak csodálói. Az élettel meg tudott alkudni, az irodalommal soha. Egészen fiatalon eljut Ceylonba, a trópusi földekre s a mulatt Jeanne Duval a legbizarrabb versek megírására inspirálja. Baudelaire különálló jelenség. A szentimentális Musset, a hellenista Banville s a bőpátoszú Hugoval szemben a líra modern alkatrészeit: az illatok és színek egész skáláját, az asszociációk és víziók révületig fokozódó formuláit adja a zseni univerzális ölelkezéseiben. Költészete, hacsak lehet, kizárja az ékesszólást, a pátoszt s a szorosan vett igazságot. Nem hajbókol semmiféle tudománynak, az erkölcsnek sem. A baudelairei témák így hasonulnak a baudelairei külön poetikához.A nő két alakban: a démon és madonna alakjában jelenik meg előtte s minden újrafogalmazva, saját baudelairei képpé: irrealitássá.