Zene és csend [antikvár]

Részlet: Orgona és hárs Lámpát gyújtanak. Eddig a pillanatig, amikor a lámpa fénye kéken fellobban, aztán egyenletes sárgává szelídül díszes gömbjében, a fiatalembert az áthatolhatatlan sötétség foglalkoztatta, mely hirtelen magába zárta, amikor éjnek évadján megérkezett a Rosenborg-palotába. Ennek a sötétségnek a természetén töprengett a hosszú tengeri utazástól kimerülten, égő szemmel, tétován lépkedve. Mert úgy érezte, nem külsődleges jelenség, nem egyszerűen a fény hiánya, hanem mintha belőle sugározna: mintha végleg átlépett volna saját reménytelensége küszöbén. Most megkönnyebbülten látja maga körül egy faburkolatos szoba kirajzolódó falait. — Ez a Vinterstue — mondja egy hang. - A Téli Szoba. A lámpa fölemelkedik. A magasban fényesebben ragyog, mintha tisztább levegőben lebegne, és a fiatalember megpillant egy árnyékot a falon. Hosszú, ferde árnyék, így tudja, hogy az övé. Torznak tűnik, mintha gerince lapockától derékig púppá görnyedne. De ez pusztán az árnyék csalóka játéka. A fiatalember Peter Claire, a lantos, és hátán a púp a lantja. Két ezüstből készült oroszlán mellett áll. Mintha rászegeznék tekintetüket a pislákoló homályban. Mögöttük egy asztal és néhány magas szék. De Peter Claire távol van mindentől, nincs mire támaszkodnia, nem pihenhet meg. Most elindul a lámpa, s neki követnie kell. - Lehetséges — mondja a lámpával tovább siető magas úriember hogy őfelsége, Keresztély király azt kívánja, játsszon neki ma este. Gyengélkedik, és orvosai zenehallgatást javasoltak. Ezért