A kakukknővér [antikvár]

Húszévesen, viszonylag fiatalon lettem a balladák , bolondja, s azt hiszem, ki sem gyógyulok már belőle. Volt idő, amikor egyoldalú szerelemnek tűnt e vonzalom, és bármerre fordítottam a fejemet, nem nevettek ki miatta. Talán felismertem, hogy a népballadát, az emberi közösségek lelki étkét nem anya szülte, de a szájhagyomány teremtette, s benne, általa tisztult egyetemes költészeti műfajjá. Goethe őstojásnak nevezte, melynek tit-pkokkal teli tartalma, a különleges élethelyzetek archaikus előadása, a végeredmény sallang nélküli szépsége ejthette rabul fiatal értelmemet. Mert a líra, az epika és a dráma arcvonásait magán viselő, mindössze néhány tucatnyi sorban előadott műalkotás egyike az emberi kultúra csodáinak. Általánosságban állítom mindezt, mert a folklórban nincs nemzeti elsőbbség, ahogyan a népek között sem. Csak népesebb és erőszakosabb nációk vannak - Isten szándéka ellenére.A ruszin-ukrán népköltészettel való találkozásomat a sors akarta. Kezembe került a '80-as évek elején egy magyar nyelvű, ám furcsa, töredékesnek látszó, balladaszerű szöveg, melyhez hasonlót az általam elérhető népköltési gyűjteményekben nem találtam, ennélfogva nem tudtam vele mit kezdeni. A vers templomkerüléssel vádolta a ka-rádi bíróné lányát, akit az ördög a pokolra hur-